Kettőből kettő: erdélyiek a Páva döntőjében

•  Fotó: Csinta Samu

Fotó: Csinta Samu

A verseny döntőjébe jutott a Fölszállott a Páva című televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató első középdöntőjének mindkét erdélyi résztvevője. A kolozsvári Tokos zenekar a zsűri döntése értelmében léphetett tovább, a nyárádszeredai Bekecs táncegyüttest pedig a nézők sms-ei juttatták a fináléba.

2014. április 06., 13:052014. április 06., 13:05

A tömény izgalom, a nagy tét ellenére össznépi születésnapi köszöntőre eshetett be az ember a Fölszállott a páva április 5-i első középdöntőjére az MTVA stúdiójába. A jelenlevők hatalmas kórusa az egyik résztvevő, Zsikó Zoltán zenekarának cimbalmosát, Jobbágy Bencét köszöntötték dallal, ám a gyönyörű előzetest követően máris kibuggyant Szép Bálintból, a kolozsvári Tokos zenekar brácsásából: „Csak már lennénk túl rajta...”

Tokosék a 12-es mezőny ötödik fellépőjeként léptek színre, s bizony izgalommal vegyes kíváncsisággal vártuk, volt-e ideje beérni az együttes nagy vállalásának. Tokosék – Tókos Csongor Attila (hegedű), Vajas Albert (hegedű), Szép Gyula Bálint (brácsa), Tóth Adorján Márton (brácsa) és Gergely Elek (nagybőgő) – ugyanis a középdöntőre elhagyták „komfortzónájukat”, és a kedvenc kalotaszegi, szucsági, györgyfalvi dalok után ördöngösfüzesi programmal érkeztek. Ami keménységével – Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a zsűri elnöke szerint – a népzene rockját jelenti. Nos, a szűkre szabott felkészülési idő ellenére a kolozsvári bandának sikerült a csúcsra érnie, előadásával meghódította az ítészeket, akik 49 ponttal honorálták a produkciót. Akárcsak később a budapesti Salamon Soma furulyás, ám a kettő közül a zsűri a Tokost juttatta tovább. Akik a döntőre terveik szerint „hazatérnek”, s a szívükhöz legközelebb álló györgyfalvi muzsikát varázsolják a döntő színpadára.

A Bekecs ugyan csak a Kis-Küküllő környékére „kirándult”, a fináléra azonban ők is váltanak, vajdaszentiványi és sárpataki táncokkal térnek vissza Budapestre. Talán tartoznak is ennyivel szurkolótáboruknak, amelynek tagjai sms-ek özönével tartották versenyben a nyárádszeredai csapatot. Természetesen korántsem érdemtelenül, hiszen erővel, életigenléssel teli, a zsűri által technikai szempontból is csak alig kifogásolt táncuk „normál üzemmódban” is továbbjutást ért volna, ha mondjuk nem a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttessel kénytelenek összemérni tudásukat. Nem baj, majd a döntőben.

A zsűri választása értelmében egyébként a kalotaszegi dalokkal érkező Kacsó Hanga Borbála, a somogyi táncokkal színpadra lépő táncospár, Kaszai Lili és Fundák Kristóf, a vajdaszentiványi táncokkal visszatérő Alba Regia Táncegyüttes jutott még a Fölszállott a páva döntőjébe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés