Háromszékre jön a dalai láma

•  Fotó: Archív felvételek

Fotó: Archív felvételek

Az elfogadott meghívás örömét a Kőrösi Csoma Sándor emlékére szervezett ünnepségen jelentette be Tőkés László, aki nemrég találkozott Őszentségével, a dalai lámával.

Bús Ildikó

2010. április 19., 08:572010. április 19., 08:57

2010. április 19., 11:182010. április 19., 11:18

•  Fotó: Archív felvételek Galéria

Fotó: Archív felvételek

Véget ért a 21. alkalommal szervezett Csoma Napok emlékünnepség, az ünnepi istentiszteletet pedig Tőkés László egykori református püspök tartotta. Az ünnepségen helyi és megyei elöljárók egyaránt részt vettek, de itt volt Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is.

Az ünnepi rendezvénysorozat, melyet a nagy utazó és magyarságkutató emlékére szerveztek, idén is nagy sikernek örvendett, hiszen több tudományos előadásra, kulturális eseményre is sor került. Tőkés László igehirdetésében a kis ember nagy útját ismertette, a magyarság prófétájának nevezte Kőrösi Csoma Sándort, akinek nevét kelettől nyugatig mindenütt ismerik és elismerik már.

•  Fotó: Archív felvételek Galéria

Fotó: Archív felvételek

A volt püspök a dalai láma életútjáról is szólt, majd bejelentette, hogy meghívására Erdélybe érkezik a tizennegyedik dalai láma, Tendzin Gyaco. Tőkés László EP képviselő 2008 decemberében találkozott a dalai lámával, Tibet száműzetésben élő vallási és politikai vezetőjével, ekkor hívta meg Erdélybe Kőrösi Csoma Sándor szülőhelyére a nagytiszteletű lámát.

A hivatalos visszajelzés meg is érkezett levél formájában – tájékoztatott Tőkés László – ennek értelmében pedig szeptemberben a dalai láma Csomakőrösre utazik, ahol meglátogatja az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát.

Ezt követően egy nyilvános előadást is terveznek Sepsiszentgyörgyön. Az idei Csoma Napok rendezvénysorozata emlékérmek átadásával, irodalmi- és zenés előadással, valamint a nagykanizsai vegyeskórus fellépésével ért véget.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után
2026. február 19., csütörtök

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán

Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán
2026. február 18., szerda

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek

Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei

Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei
2026. február 18., szerda

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen

Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen
2026. február 18., szerda

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet

Lev Birinszkij 1912-ben napvilágot látott komikus-szatirikus, váratlan fordulatokban bővelkedő művéből készül előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Bolondok tánca című darab Bélai Marcel rendezésében kerül bemutatásra február 23-án.

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet
Hirdetés