
Még ezen a héten jelentkezhetnek a résztvevők az I. Székelyföldi Grafikai Biennáléra, melyen két kategóriában hirdettek versenyt a szervezők. A verseny kitalálói egy hivatásos képzőművészeknek és képzőművészeti egyetemi hallgatóknak szóló grafikai verseny megrendezését vállalták fel.
2010. április 14., 11:382010. április 14., 11:38
2010. április 14., 12:052010. április 14., 12:05
Mindkét kategóriába benevezhetnek a jelentkezők három olyan alkotással melyek az elmúlt öt év munkáját képezik. A biennálén részt vehetnek külföldi vagy külföldön tanuló képzőművészek is, a www.grafikaiszemle.ro oldalon megtalálnak minden ehhez kötőddő információt.
Az alkotásokat majd egy nemzetközi zsűri értékeli, a fődíjat pedig a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. magyarországi építőipari vállalat ajánlotta fel 2.000 Euró értékben. Ugyanakkor a három székelyföldi megye tanácsai is különdíjat ajánlottak fel 1000–1000 Euró értékben. A Kovászna Megyei Tanács támogatja a szervezőket és a versenyzőket, a biennálé díjátadó ünnepségére pedig a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban kerül majd sor május 18-án.
A grafikai szemle fővédnöke Kelemen Hunor, Románia kulturális minisztere, aki szerint nagy szükség van ilyen rendezvényekre, ahol a profi de amatőr művészek is bemutatkozhatnak, megismertethetik munkáikat a nagyközönséggel. Az esemény fontos részét képezi, hogy a zsűri által kiválasztott első 70 alkotásból katalógus készül, illetve ezek a művek egy vándorkiállításon vesznek részt. A vándorkiállítás első helyszíne a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó Gyárfás Jenő Képtár lesz, a következő helyszínek Csíkszereda, illetve Marosvásárhely lesznek.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Kovászna Megyei Népi Művészeti Iskola partnerségével a Sic-Art egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.