Tizedik alkalommal szerveztek Hagyományőrző népdal- és néptánctábort a székelyudvarhelyi Eszterlánc napközi otthonban. Az ötnapos rendezvényről és annak céljáról Koncz Melinda, az intézmény vezetője számolt be portálunknak.
2011. június 20., 15:332011. június 20., 15:33
2011. június 20., 15:462011. június 20., 15:46
„A már sokadszor megrendezett népdal- és néptánctábor legfőbb célja, hogy búcsúzásként a hagyományőrzés magocskáját ültessük el az előkészítő csoportos gyerekekben” – mondta a napközi otthon igazgatója. Az Eszterláncnál a négy év során is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrzésre és a hagyományos mesterségek megismerésére, az évet záró táborban a két felkészítős csoport, körülbelül harminc óvodás vesz részt minden évben.
A június 13–17. között zajló tábor során a kicsik nemcsak népdalokat és táncokat tanultak – mondta Koncz Melinda –, hanem kísérő kézműves foglalkozásokon is részt vehettek: a gyerekek nemezelést, szövést, bútorfestést, varrást gyakorolhattak, illetve a népi gyógymódokkal és gyógynövényekkel is megismerkedhettek.
Az idei hagyományőrző rendezvény két kirándulást is tartalmazott, az óvodások előbb Korondra látogattak, ahol korongozni és zománcozni tanultak, majd a Szejkén a székely kapuk népi motívumait tanulmányozták. Kovács Katalin óvónő, az Eszterlánc napközi otthon kórusának vezetője segítségével a népi hangszereket, citerát, furulyát és hegedűt is kipróbálhatták a résztvevők. A hétfőtől péntekig tartó foglalkozásokon az intézmény öt óvónője oktatta a kicsiket.
„Pénteken táborzáró ünnepséget tartottunk, ahol a gyerekek népviseletben mutathatták be a héten tanult táncokat és népdalokat” – tette hozzá végezetül az intézményvezető, továbbá azt is megtudtuk, hogy a tábor ideje alatt elkészült tárgyakból pénteken kiállítást is rendeztek a pedagógusok, majd a nap végén a gyerekek hazavihették munkáikat.
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
szóljon hozzá!