Eltemették a telet

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A nagymise után, vasárnap délben egyszerre két álarcos felvonulás indult meg Gyergyószentmiklós utcáin. A farsangosok hangoskodással, majd a hideg évszakot jelképező szalmabábú elégetésével próbálták elűzni a telet, és ugyanakkor ezzel elkezdődhetett a böjti időszak is.

Gergely Imre

2010. február 14., 20:452010. február 14., 20:45

2010. február 15., 10:422010. február 15., 10:42

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre



A Szent István és a Szent Miklós templomok híveit a farsangosok fogadták a miséről való kijövetelkor, és együtt vonultak a Népművészeti Alkotóházhoz a farsangtemetésre.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A farsangtemetés hagyományát 1992-ben élesztették újra Gyergyószentmiklóson, azóta pedig évről évre nagyobb népszerűségnek örvend, mondhatni, visszatért a gyergyóiak ünnepi naptárába.

Az esemény általában egy már megszokott forgatókönyv szerint zajlik. Idén ettől némiképp eltértek, de ez az esemény gyarapodására utal. Korábban a Szent Miklós templomtól indultak a farsangosok, az idei húshagyókedd előtti utolsó vasárnapon már a Szent István templom hívei is csatlakoztak az eseményhez.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A karikás ostoraikkal csattogtató alakoskodók, zajongó, jelmezbe öltözött farsangozók az utcákon végigvonulva megkerülték a főteret, majd az alkotóház udvarán került sor a tél elsiratására, eltemetésére.

A farsangosok humoros dramaturgiai játékot adtak elő, eljátszották a zsíros ételeket szimbolizáló Konc király és a böjti ételt megtestesítő Cibere vajda harcát, melyből idén is Cibere került ki győztesen. Az itt elhangzó rigmusok és a rituálé legnagyobbrészt azokra a hagyományokra épültek, amelyek évszázadokkal ezelőtt is léteztek már Gyergyószéken.
Ezeket Kis Portik Irén néprajzkutató gyűjtötte össze az idősebb generációk emlékei alapján, és szintén az ő érdeme a népszokás felelevenítése is.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az alkotóház zsúfolásig telt udvarán a telet megtestesítő szalmabábut meggyújtották, és elsiratták.

A bábu gyorsan elégett, jelképezve a farsang végét, és a böjti időszak kezdetét. Ugyanakkor ez a téltől való búcsúzást is jelenti a környéken végzett néprajzi kutatások szerint.

A farsangtemetés idén is sok embert megmozgatott. A vendégek pedig nem csak az élménnyel lettek gazdagabbak, a szervezők fánkkal és borral kínálták a résztvevőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.

Sorra büntették a gyorshajtókat
Sorra büntették a gyorshajtókat
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

2026. február 15., vasárnap

Megint Cibere vajda győzött Gyergyószentmiklóson

Ostorok csattogtak, maszkurák ijesztgettek vasárnap délben Gyergyószentmiklóson. A régi szokások szerint búcsúztatták a telet, eltemették a farsangot.

Megint Cibere vajda győzött Gyergyószentmiklóson
2026. február 13., péntek

Pánkó, kolbász, káposztalé: ízes farsangbúcsúztató Gyergyószéken

A hamvazószerdát megelőző hétvégén Gyergyószentmiklóson, Ditróban és Szárhegyen is felpezsdül az élet: a hagyományos farsangbúcsúztató rendezvényekkel búcsúztatják a telet, a vígságot és készülnek a böjti időszakra.

Pánkó, kolbász, káposztalé: ízes farsangbúcsúztató Gyergyószéken
Hirdetés