Mesemondó versenyt tartottak a kézdivásárhelyi 3-as számú óvodában. A körzeti szakaszon részt vevő apróságok népviseletbe öltözve mesélték el a szívükhöz közel álló, Elek apó által írt történeteket.
2011. február 16., 12:012011. február 16., 12:01
2011. február 16., 12:282011. február 16., 12:28
A mesemondás a kisgyerekek személyiségfejlesztésének egyik legsokoldalúbb eszköze, hiszen nemcsak beszédkészségük és gondolkodásuk fejlődik, hanem emellett önbizalmuk is erősödik. Az ilyen tevékenységeknek köszönhetően átélhetik a mesemondás örömét is, valamint ezúton elkezdődik a hagyományok megszeretésének és ápolásának folyamata. Ezek a célok vezették azokat a pedagógusokat is, akik minden évben megszervezik a már hagyományossá vált mesemondó-találkozót a Vackor műhelyhez tartozó gyerekeknek. Az idei versenyen az imecsfalvi, a nyújtódi, az albisi, a kézdivásárhelyi 2-es számú óvoda, a Vackor Napközi Otthon, illetve az eseménynek otthont biztosító intézmény gyerekei örvendeztették meg egymást Elek apó meséivel. Természetesen itt nem ér véget a verseny a legjobb mesemondónak, aki a Kovászna megyei szakaszon vesz majd részt.
Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.
Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
szóljon hozzá!