Drótostót: vers, gyermekrajz, ének, muzsika

•  Fotó: Petho Melania

Fotó: Petho Melania

A főként tanárként, közéleti személyként, politikusként ismert Dézsi Zoltán újabb arcát ismerhették meg a gyergyóiak. Drótostót című gyermekvers-kötetét mutatták be csütörtökön  a Pro Art galériában.

Pethő Melánia

2010. április 17., 00:422010. április 17., 00:42

2010. április 17., 11:392010. április 17., 11:39

•  Fotó: Petho Melania Galéria

Fotó: Petho Melania

Dézsi Zoltánt sokarcú emberként ismehettük meg – fogalmazott Bajna György újságíró, költő a Drótostót című gyermekvers kötet bemutatóján. Méltatóbeszédében ezúttal természetesen a költő Dézsi Zoltánról beszélt, aki nem most debutált az alkotói területen. Publikált tanulmányain kívűl versei is jelentek már meg. A felnőtteknek szánt írásai után egy éve adták ki A Nap és a Hold mesélte címmel első gyermekverses kötetét.

•  Fotó: Petho Melania Galéria

Fotó: Petho Melania

Most szintén az apróságokat örvendeztette meg, Drótostót című verseskötetével. A 25 verset, ugyanennyi illusztrációt tartalmazó kis könyv igazi csemege lehet a gyerekek számára.

A könyv méltatója szerint Dézsi Zoltán adott témára építkezik, lecsupaszítja a szavakat s úgy veti papírra, hogy általa kiötölt képek helyett a gyermeki gondolat kezdhesse meg röptét.
Csak megvillantja a lehetőséget, a többit olvasóira bízza.

Ezt mi sem bizonyítja jobban mint azok az illusztrációk, amik két gyerek, az igen tehetséges testvérpár, Berzsán-Árus Bence és  Berszán-Árus Dániel munkáját dícsérik.

A szerző, a mai igényeket szem előtt tartva, nem csak az illusztrációkkal próbálja növelni a gyermekek olvasás iránti vonzalmát.

A könyvben egy hanglemez is található. A Drótostót mellékletén a versek mellett az ének, a muzsika is megszólal. Barabás Árpád színművész versmondása és a Szentegyházi Gyermek Filharmónia gazdagítja, színesíti, teszi értékesebbé a kis könyvet.

Dézsi Zoltán arról biztosította  a könyvbemutatón nagyszámban összegyűlt közönséget, hogy tarsolyában van még gyermekvers, nem kell túl soká várni a következő kötet megjelenéséig.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei