
Az UNESCO Szellemi Örökség listáját immár egy korondi fazekasmester is gazdagítja, Páll Ágoston szombaton, május 21-én szülőfalujában vehette át a díjat Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi minisztertől.
2011. május 22., 18:222011. május 22., 18:22
2011. május 22., 20:302011. május 22., 20:30
A Hargita Megye Tanácsa, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, valamint a korondi önkormányzat által szervezett ünnepségen Katona Mihály, Korond polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter mondtak beszédet.
Páll Ágoston, aki aki első kerámiáját hétévesen készítette el, beismerte, ő inkább ért az edényekhez, semmint a szavakhoz, hiszen bárhol is dolgozott, mindig az agyaggal és a kerámiával volt kapcsolatban.
„A cserép nem ég el, a víz nem áztatja szét és hordozza kultúránk egy darabját. Ezt apámtól, Páll Lajostól tanultam. Egész életemet a hagyományos kerámia készítésére, megújítására, továbbadására fordítottam. Ezzel az elismeréssel munkásságomat díjazták és tettek bokrétát a hagyományos erdélyi székely kerámia kalapjára is. Köszönöm!” – mondta a faluban egyszerűen csak Páll Guszti bácsiként ismert, immár UNESCO-díjas mester, aki nem mellékesen éppen kedden, május 24-én ünnepli 65-ik születésnapját.
Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.
Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.
A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.
Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.
Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.
Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.
Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.
A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.
szóljon hozzá!