Az autodidakta „csodabogár”

A saját bevallású „csodabogárral” és édesanyjával, Gabriellával beszéltünk az otthoni oktatásról és a hogyan tovább-ról.

– A Győr Fundamentum Iskola diákja vagy már nyolc éve. Miben más ez a tanintézmény, mint a „hagyományos” iskolák?

C.D.: Igazából, majdnem teljes mértékben hagyományos módon tanulok, annyi különbséggel, hogy egy magyarországi iskolába vagyok beíratva. Ez abban áll, hogy interneten keresztül veszek részt az órákon. Webkamerával, teljes felszereléssel, így a társaim és a tanáraim is látnak engem, én is őket.

– Miért döntöttek úgy, hogy otthon taníttatják a gyerekeiket?

C.G.: A férjemmel már a házasságunk elején eldöntöttük, hogy a gyerekeket szeretnénk minél több ideig magunk mellett tudni, és ezt a módszert találtuk a legelfogadhatóbbnak. A román törvénykezés kötelezi a szülőket arra, hogy iskolába adják gyerekeiket, azt viszont nem szabja meg, hogy hová. Tehát utánajártunk, érdeklődtünk, hogy milyen lehetőségek vannak, és úgy döntöttünk, hogy számunkra ez a legmegfelelőbb. Most mind a négy gyerekünket így taníttatjuk.

– Mi a nagy előnye ennek az iskolának?

C.D.: Nyilván az a legjobb oktatási forma, amely megadja a lehetőséget a pedagógusnak, hogy egyénileg is foglalkozzon a gyerekekkel. Itt meg van a lehetőség erre, és arra is, hogy jobban, mélyebben elsajátítsuk az anyagot. Ha szorgalmas vagy, akkor abszolút nem jelent gondot, hogy nem lehetsz ott élőben az osztályban. Az is jó, különben, hogy az osztálytársak befolyása – az, ha órán beszélgetnek vagy nevetgélnek – így abszolút nem zavar.

– A tanév közben hogyan néz ki egy napod?

C.D.: Reggel felkelek, beülök a számítógép elé, ugyan nem játszani vagy szórakozni, hanem tanulni. Beindítom a rendszert és rögtön ott vagyok az osztályteremben. Szabályos ötven perces óráink vannak, ezeket elválasztó szünetekkel. Természetesen folyamatosan ellenőrzik azt, hogy ott vagyok-e a gép előtt, részt veszek-e az órán. Ha nem vagyok ott, akkor ugyanolyan hiányzást kapok, mint a hagyományos iskolákban, sőt esetemben a szüleim is folyamatosan ellenőrizni tudják a napi tevékenységem. A lógás az nem lehetséges ebben a rendszerben.

– Hogyan kommunikálsz az osztálytársaiddal? Milyen a viszonyod az egykorú fiatalokkal?

C.D.: Eddig is nagyon gyakran, fél évente jártunk Magyarországra, mostantól három havonta fogunk, tehát élőben is van kapcsolatom az osztálytársaimmal. De természetesen szünetben ugyanúgy tudunk beszélgetni a társakkal. Az iskolán kívül pedig igyekszem minél több önkéntes programban részt venni, ilyen például a vörös darabont őrségváltás vagy a Bringázz Udvarhely! program. Az emberekkel való kapcsolattartásban nem jelent az gondot, hogy én otthon tanulok, sőt talán előnyére is válik.

– Szembesültél mér negatív kritikával a „hagyományos” iskolába járó diákok részéről?

C.D.: Ilyen problémám még nem volt, hiszen lényegében én ugyanúgy tanulok, mint mindenki más, jegyeket kapok, folyamatosan dolgozatokat kell írnom, sokszor heti kettőt is.

– Belföldön elismerik a Győr Fundamentum Iskola kiadta diplomákat?

C.G.: A román és magyar állam között született egy egyezmény, aminek értelmében elismerik az ott tanuló diákok diplomáit. Dávid a magyarországi oktatási rendszer szerint tanul. Ebből kimarad a román nyelv és irodalom, de ezt ő otthon, önszorgalomból tanulja. A tizenkettedik osztály végén majd Magyarországon is érettségizhet, amit, az egyezmény alapján Romániában is el kell fogadjanak.

– Nálad és a testvéreid esetében bevált ez az oktatási forma. Mit gondolsz, személyiségfüggő az, hogy a diákok mennyire tudnak egy ilyen iskolában érvényesülni?

C.D.: Teljes mértékben személyiségfüggő, hogy kinél mennyire válna be ez a tanulási módszer, mert arra is szükség van, hogy a diák bizonyos dolgokat önerőből tanuljon meg. Ezt pedig nem lehet erőltetni, ha valaki vállalja, akkor számára megfelelő ez az iskola. Azok számára, akik többet szeretnének tanulni, mint amennyit az itthoni oktatási rendszer megenged, teljes mértékben ajánlom.

– Milyen nehézségekkel szembesül az a szülő, aki otthon taníttatja a gyerekeit?

C.G.: Szerintem az sem könnyebb, ha négy gyereket iskolába kell járatni. Ebben az esetbe viszont könnyebb rájuk figyelni. Nem utolsó sorban ez a rendszer segít az önállósodásban: a gyerek megtanulja, hogy reggel fel kell kelni, szünet után vissza kell ülni a számítógép elé, és, hogy az oktatás után sem ér véget a tanulás, akkor a házi feladatokat kell megcsinálni. Nyilván nem csak ez az előnye, hanem az is, hogy a délutánokat is együtt tudjuk kihasználni a családban, több idő jut egymásra.

– Mi a leghasznosabb, amit a nyolc év alatt tanultál?

C.D.: Nagyon hasznos az, hogy megtanulunk tanulni. Sokszor fordul elő, hogy diákok úgy végzik el az iskolát, hogy maga a tanulás technikáját nem sajátítják el. Ebben a rendszerben önállóan is kell boldogulni, ez pedig majd az egyetemi évek alatt nagyon hasznos lesz. Mindezek mellett megtanuljuk beosztani az időnket, ami nem csak az iskolában, de a hétköznapi tevékenységekben is fontos.

– A szülők szempontjából mi a legjobb ebben az oktatási formában?

C.G.: Remek az, hogy a szülő is nyomon tudja követni az órák menetét, naponta értekezhet a tanárokkal, sőt, maga is részt vehet az órákon. Így utólag könnyebb lesz a gyereknek segíteni a tanulásban.

– Hiányolsz valamit, amit a hagyományos iskolában megkapnál?

C.D.: Igazából én csak pluszokat kaptam, hisz itt folyamatos a kapcsolat a tanárral, ha valamit nem értek, nem kell várnom másnapig, hanem már délután írhatok e-mailt. Lényegében nem hiányzik semmi.

– Hogyan tovább? Mit szeretnél tanulni az érettségi után?

C.D.: Egyetemre szeretnék menni, történelem vagy földrajz szakra. Lényegében ezek a kedvenc tárgyaim is, a geológiától a régészetig. Azt még nem tudom, hogy külföldön vagy belföldön, esetleg látogatás nélkül vagy látogatásos szakon, hisz rengeteg lehetőség van, majd az érettségi után eldöntöm. Ha például az említett szakmák valamelyikében kapnék munkát, akkor látogatás nélkülire iratkoznék be, így egyszerre tanulhatnám a gyakorlatot és az elméletet.

– A szülők nagy problémája manapság, hogy a fiatalok túl sok időt töltenek a képernyő előtt. Önöknél ez nem merült fel?

C.G.: Nyilván, otthon csak tanulásra használjuk a számítógépet. Sok esetben a képernyőt is kikapcsoljuk,olyankor mikor a gyerekeknek elég csak hallgatni a tanórát. Általában nem is ülnek 5-6 órát a gép előtt, hisz ha a többieknek torna, vagy valami más gyakorlat órájuk van, akkor kikapcsolják a számítógépet és maguk tanulnak.

C.D.: Ezért is szoktam szabadidőmben sportolni, hisz így pótolom azt, amiről lemaradok a suliban. Amikor pedig olyan óra van , ahol nem kell figyelni – mint mondjuk a matek, mikor a tanár ír a táblára - , akkor kikapcsolom a képernyőt és egyedül dolgozok. De lényegében minden órán jól esik részt venni, attól függetlenül, hogy nem lehetek jelen a tanteremben.

– Mennyire elterjedt az otthoni nevelés Romániában?

C.G.: Habár a rendszerben működő iskola még nincsen belföldön – különben már több mint tíz éve dolgozunk azon, hogy ez megváltozzon – számos olyan gyereket ismerünk aki így tanul. A román anyanyelvűek általában a határ menti magyar vagy az Államokbeli iskolákba íratják a gyerekeket, de ismerünk szovátai, kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi fiatalokat, akik Dávidhoz hasonlóan járnak iskolába.

– Az diák évek meghatározó élményei az iskolai csínytevések, komiszságok. Hiányoznak ezek neked?

C.D.: Nem, mivel ezek olyan negatív dolgok, amelyek általában elvonják a tanulásról a figyelmet. A rossz dolgok pedig nem hiányozhatnak. Mi is jól érezzük magunkat az órákon, de csínytevések nem igen vannak.