Átadták a Bálint András-emlékdíjakat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Huszadik alkalommal adták át tegnap délelőtt a Székelyföld Galériában a Bálint András-emlékdíjakat. A néhai újságíró, publicista emlékére létesített elismeréssel ezúttal Fábián Kornélia újságíró-szerkesztőt, dokumentumfilm-rendezőt és Borbély Zsolt Attila közírót, politológust tüntették ki.

Péter Beáta

2014. december 22., 18:282014. december 22., 18:28

Az eseményen a Száva Enikő által írt laudációt Farkas Antal szerkesztő, fotográfus olvasta fel, hangsúlyozva, hogy Fábián Kornélia sajátos látásmódja mindig ott követelte ki a helyet, ahol éppen dolgozott. „Az ezredforduló óta folyamatosan készülő dokumentumfilmjeiben a népi mesterségeket, mesterembereket, az egyszerű tanyai környezetet és ennek embereit mutatja be. Fábián Kornéliának van egy hatodik érzéke, érzi, érti a társadalom lüktetését, a környezetében élő egyszerű emberek örömét, bánatát” – mutatott rá Száva.

Borbély Zsolt Attilát a Székelyföld folyóirat munkatársa, György Attila méltatta, aki az erdélyi magyar közélet egyik legmeghatározóbb személyének nevezte a díjazottat. „Őszinte meggyőződésem, hogy az elmúlt húsz évben Borbély Zsolt Attilát nyugodtan nevezhetjük az erdélyi magyar politikai közélet lelkiismeretének. Egyetlen nagy hibája van, hogy rossz korban született. A hely az jó. Legalább száz évvel korábban kellett volna szülessen, egy olyan korban, amikor még divat volt a becsület, a jól végzett munka, az erkölcs, a hűség, a hazaszeretet, egyszóval divat volt úriembernek lenni. Ilyen szempontból fehér holló, és ha én adnám azt a díjat, inkább ilyen minőségében adnám, mert a politológiai, publicisztikai tevékenységéért már nemcsak díjat kellene adni, hanem róla kellene elnevezni egy hasonlót.”

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
2026. február 17., kedd

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában

Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában
2026. február 16., hétfő

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken

Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken
Hirdetés