Arc-Élek – szeptember végén a határidő

Közeleg a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Művelődési Ház és az Udvarhelyi Info Egyesület által meghirdetett Arc-Élek fotópályázat leadási határideje. A 2008-ban kiírt Kisváros ősszel című pályázattól számított negyedik felhívásra szeptember 30-áig várják a munkákat.

Kovács Eszter

2011. augusztus 17., 17:552011. augusztus 17., 17:55

2011. augusztus 17., 18:272011. augusztus 17., 18:27

Az idei, Arc-Élek pályázatra a szervezők olyan portréfotókat várnak, melyek „kiemelik, hordozzák, kifejezik az egyén karakterét”, az igazolványképtől eltérően kreatívan ábrázolnak udvarhelyszéki híres vagy köznapi személyeket. Amatőr és profi fotózni szeretők, pályázni vágyók jelentkezését várjuk – mondta el Elekes Gyula szervező megjegyezvén: az előző pályázatok résztvevőinek „becsületbeli kötelessége” idén is megpróbálkozni.

Egyelőre még nem érkeztek pályamunkák, a pályázók késlekedése nem meglepő – vázolta Jakab Áron Csaba szervező –, jellemző, hogy a fotósok az utolsó percig dolgoznak, majd a legjobb alkotásokat küldik be. A kiemelkedő fotópályázat jellegzetessége, hogy a munkákból válogatott tárlat mellett, a pályázók alkotásai CD-melléklettel ellátott katalógusban is megjelennek. Az előző, Mesterségek és mesteremberek című kiállítás kilenc, belföldi és külföldi városban volt bemutatva – fűzte hozzá Elekes Gyula.

A beérkezett pályamunkákat az öt tagú, Elekes Gyula képzőművész, Dávid Botond és Csáki Jenő fotográfus, Jakab Áron Csaba szervező, valamint egy meghívott fotográfus alkotta szakmai zsűri bírálja el. Az elbírálás szempontjából három dolgot tekintünk lényegesnek: a kivitelezést, a kiválasztott témát, illetve az esztétikai hatást – magyarázta Dávid Botond. A szervezők egyedi és egyéni sorozatokat, Csáki Jenő megfogalmazásában amolyan „emberbemutatókat” is várnak.

Pályázati feltételek:
A pályázaton bárki részt vehet – lakhelytől, kortól és nemtől függetlenül. Az alkotók maximum négy, arc-élek témában készítette portréval (vagy négy fotót tartalmazó sorozattal) pályázhatnak. A beküldés határideje szeptember 30-a, 16 óra. A pályamunkákat borítékba zárva, laborban kidolgozva, A4-es méretben, ugyanakkor digitális formában, A3-as nyomdai minőségben, CD/DVD-n várják a kiírók. Leadáskor egy kitöltött űrlap csatolása kötelező, a nyomtatvány a fotopalyazat.ro honlapról tölthető le, illetve a leadás helyszínén igényelhető. A szervezők kérik, a fotók hátoldalán feltüntetni a kép címét és a szerző nevét. A pályázatokat a Művelődési Ház titkárságán, a városi RMDSZ-irodában vagy a polgármesteri hivatal kapusszobájában lehet leadni.
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
Hirdetés