A szerző a könyv mögött és mellett

Fotó: Kovács Eszter

Majális helyett vagy után Vámos Miklós íróval, műsor- és kiadóvezetővel találkozhatott a nagyérdemű vasárnap este a városi könyvtár meghívására a Gondűző étteremben. A szépirodalomról és szerelemről, az író és az olvasó közti szerződésről, továbbá a könyvkiadás kihívásáról anekdotázgatott, kérdések híján, a szerző.

Kovács Eszter

2011. május 02., 17:392011. május 02., 17:39

2011. május 02., 17:422011. május 02., 17:42

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

„A szépirodalom egy kicsit olyan, mint a szerelem: nem beszélni kell róla, hanem csinálni” – mondta első, a budapesti Csepel Vas- és Fémművekben tartott író-olvasó találkozójának margójára Vámos. A közvetlen hangulatú találkozón különösebb időrendi sorrend nélkül, amolyan gondolatfolyam stílusban pályája humoros és meghatározó pillanatairól számolt be a szerző, megemlítvén a „kedves kollégákat”, Tolsztojt, Jókait, Móriczot és Esterházyt. Megtudtuk, a mű (jelen esetben a próza) szerződés az író és az olvasó között, melyhez már az első oldalak fellapozása után elkötelezzük magunkat.

„A könyvolvasás fura dolog” – vázolta a szerző, de mint ahogyan előnytelen szerződést sem írunk alá – „soha ne olvassanak olyan könyvet, amelyik nem esik jól” – tanácsolta. Megtudtuk, irodalmi író-olvasó szerződésből is négyfajta van, a nagyokkal példázva, a Jókai-, a Móricz-, a Dosztojevszkij- és az Esterházy-féle, viszont egyik sem különb a másiknál. „Én igazán egyikhez sem, de az utolsóhoz biztosan nem tartozom” – jegyezte meg Vámos, kiegészítvén, hasonló szakadékot érez saját maga és a jelenkori irodalom között is.

A továbbiakban az egyesült államokbeli élményeiről és az Ab ovo, saját kiadójának elindításáról beszélt a szerző. Az est Vámos újból, ezúttal az Európa kiadónál megjelent köteteinek bemutatásával zárult, az említett négy könyvet, a Félnótát, a Tiszta tüzet, a Kedves kollégákat és A csillagok világát a helyszínen is megvásárolhatták az érdeklődők. „Tartsanak meg jó emlékezetükben” – búcsúzott a meghívott Udvarhelytől a 19. században gyakran használatos irodalmi „záróakkorddal”.