Először tartották Marosvásárhelyen a Magyar Művészetért Díjátadó Gálát, a kitüntetettek között pedig szerepelt a Marosvásárhelyen is forgatott Bibliothéque Pascal című mozi főszereplője, a marosvásárhelyi születésű Török-Illyés Orsolya (Magyar Művészetért Díj), valamint a Maros Megyei Múzeum (Ex Libris-díj) is.
2011. április 11., 15:562011. április 11., 15:56
2011. április 11., 16:572011. április 11., 16:57
„Számomra az a legérdekesebb, hogy jó pár évvel ezelőtt édesanyám (Illyés Kinga – szerk. megj.) is megkapta ezt a díjat” – mondta a színésznő, férje, a film rendezője, Hajdu Szabolcs pedig hozzátette: „ezt a díjat mi ketten vehettük át, de az egész stáb érdemelte ki, beleértve azokat a marosvásárhelyieket is, akik részt vettek a forgatáson”.
Soós Zoltán alig néhány éve vette át a múzeum igazgatását, azóta pedig számos elismerésssel jutalmazták tevékenységét. „A díjat úgy értelmezem, hogy a múzeum kitört és immár a városon, a megyén kívül is ismerik és értékelik a munkánkat. Ez alátámasztja, hogy jó úton haladunk” – fogalmazott az igazgató.
Rajtuk kívül Magyar Művészetért Díjat vehetett át Ivácson László (néptánc-koreográfus, Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy), Káel Csaba (rendező, Budapest), a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria, Páll Lajos (festőművész, Korond), Petrás Mária (csángóénekes, Pomáz), Szabadi Vilmos (hegedűművész, Budapest).
Bubik-díjban részesült Kicsid Gizella (színművésznő, Sepsiszentgyörgy), Árpád fejedelem-díjat kapott a Romániai Magyar Cserkészszövetség és Gaál Sándor (Sepsiszentgyörgy), Ex Libris díjat pedig a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumnak, a kolozsvári székhelyű Erdélyi Kárpát-Egyesületnek, a sepsiszentgyörgyi Kovács Géza szobrászművésznek, a Maros Megyei Múzeumnak, a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumnak és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak ítéltek oda. A Vártemplom Rákóczi fejedelem-díjat kapott.
„Mi a legelső pillanattól kezdve a magyar nemzet kultúráját egységesnek tekintettük. Ha pedig így van, akkor miért csak Budapesten adjunk át díjakat? Az elmúlt negyedszázadban zömmel a magyar fővárosban, de az elmúlt 6–7 évben már mindig a határon túl tartottuk a rendezvényt. Ha pedig a határon túl, akkor Nagyvárad, erre már volt példa, Sepsiszentgyörgy, erre is volt már példa, és Marosvásárhely feltétlenül, hiszen olyan szellemi és kulturális központ, és a magyarság olyan – ha szabad ezt mondanom – hatalmi tényezője él itt, amit meg kell tudni szeretni”– fogalmazott a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke, a díj alapítója, Gubcsi Lajos.
A gálán csángó énekeket adott elő Petrás Mária, és fellépett Szabadi Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, akit Homor Zsuzsanna zeneakadémiai tanár kísért zongorán.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!