Egész hétvégén ropják

45. alkalommal rendezik meg a Szejke népzene- és néptáncfesztivált: idén három napon át ropják a különböző meghívottak és városunk néptáncosai.

Kovács Eszter

2011. június 02., 16:122011. június 02., 16:12

2011. június 02., 16:172011. június 02., 16:17

Június 3–5. között negyvenötödik alkalommal kerül sor a szejkei népzene- és néptáncfesztiválra, melyen nyolc romániai kisebbség – többek között olyanok is, akik eddig nem vettek részt – néptáncosai mutatkoznak be.

A fesztivál pénteken rajtol: 18 órától Virágvölgyi Márta, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának Jelenlévő múlt című, archív felvételekkel és élő zenével tarkított előadására várják az érdeklődőket az udvarhelyi Művelődési Ház koncerttermébe. 19 órától a budapesti Tintér Gabriella és a Virágos Zenekar mutatkozik be, majd a fesztivál első napját 21 órától táncház zárja. Szombaton, június 4-én 9 óra 30 perctől néphagyományőrző óvodapedagógusokat képeznek, illetve 12 órától fesztiváltoborzó lesz Székelyudvarhely három pontján, a városi parkban, valamint a Márton Áron és a Dávid Ferenc téren. A szombati est záróakkordjaként újból táncház lesz 9-től a Művelődési Házban.

Vasárnap a rendezvény a szejkefürdői helyszínre költözik, délelőtt 10 órától az Európai étkek a hagyomány jegyében című gasztronómiai bemutatóra várják a közönséget, majd 11 órától indul a már hagyományos népviseleti parádé a Tábor-negyedből. A fesztiválon részt vevő tizenkilenc néptánccsoport déltől lép fel Szejkefürdőn (kedvezőtlen időjárás esetén a városi sportcsarnokban). Idén először lengyel, olasz és rutén néptánccsoportok is színpadra állnak, továbbá az ukrán, a bánsági bolgár, az orosz-lipován, a konstancai tatár-török, a brassói görög, keszthelyi, törökbálinti és kecseti bemutatók mellett Székelyudvarhelyt a Gereben, a Kékiringó, a Rozmaring és a Boróka néptáncalakulatok képviselik.

Vasárnap 11 órától félóránként ingyenes buszjáratok szállítják az érdeklődőket a Szejkére, ugynakkor a helyszínre biciklivel érkezők ebédre váltható tallérokat kapnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
Hirdetés