A Márai-program könyvállomány-gyarapítási pályázata keretében 800–800 ezer forint értékben nyert könyvcsomagot négy Hargita megyei – a Kájoni János megyei, a szentegyházi, a székelykeresztúri és a székelyudvarhelyi – könyvtár. A napokban zajlik a könyvek felleltározása.
2011. november 06., 13:412011. november 06., 13:41
2011. november 06., 17:562011. november 06., 17:56
Finta Erika a háromszáz könyv leltározását végzi. Pályázat mintegy 12 ezer lej értékben
„Ez év februárjában hirdette meg a Nemzeti Kulturális Alap a Márai-program néven ismert könyvállomány-gyarapítási programját. A magyar állam két fordulóban mintegy 800 millió Ft értékben vásárolt könyveket a kiírásban részt vevő 640 könyvtár részére, ennek keretében 48 határon túli magyar közművelődési könyvtárnak is. A megyéből négyen sikerrel pályáztunk” – meséli Kopacz Katalin, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója. Az általa vezetett intézmény 290 kötetet kapott, ebből 167 szépirodalom, 123 pedig szakirodalom.
Háromszáz könyv Szentegyházára
„Népszámlálás közben értesítettek, hogy az egyik gyorspostaszolgálat kétszáz kilogrammos csomagot hozott a szentegyházi könyvtárnak. Elsőre el sem tudtam képzelni, hogy milyen csomagról lehet szó, mivel a Márai-programra még a télen adtam le a pályázatot, bele is feledkeztem, hogy akár nyerhettünk is”– újságolja Finta Erika, a Szentegyházi Városi Könyvtár könyvtárosa, aki egyben az intézmény vezetője is.
„Ötszázhúsz címet tartalmazó listáról választhattam könyveket, négyszázezer forint értékben magyarországi és határon túli kortársszerzők műveiből, további négyszázezerért pedig szakirodalmat, leginkább földrajz, néprajz, természettudomány, történelem és vallás témakörben” – magyarázza az eljárást Finta Erika, aki jó ötletnek tartja a program tulajdonképpeni célját, azaz, megismertetni az olvasókat a magyar nyelvterület ma alkotó íróival, illetve költőivel.
A Szentegyházi Városi Könyvtár állománya meghaladja a 32 ezer darabot, a bibliotékába több mint kétezer személy van beiratkozva, az aktív olvasók száma pedig meghaladja a hétszáz személyt. A könyvtárban is működik az ingyenes internethasználatot biztosító Biblionet-program.
A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.
Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.
Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.
Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.
Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.
A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.
Zenével és versekkel hangolódhatott Farkaslaka község az V. Karácsonyváró Hangversenyen, amelyet a farkaslaki római katolikus templomban szerveztek meg vasárnap délután.
Habár késik a pályázaton elnyert támogatás utalása, mostanra felújították a régi községházát Oroszhegyben, ahol a későbbiekben még tereprendezési munkálatokat végezne az önkormányzat. Az épületben vállalkozói inkubátorházat hoznak létre.
szóljon hozzá!