Valóságshow a Székely Károly Szakközépiskola gólyabálján

Több ezer székely jelentkező közül választották ki azt az öt párt, akik a Székely vagyok, ments ki innen! című, dzsungelben játszódó valóságshowban bizonyíthatta rátermettségét az élet számos területén. Mindez péntek este történt a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola gólyabálján.

Iochom Zsolt

2012. október 27., 09:522012. október 27., 09:52

2012. október 28., 13:382012. október 28., 13:38

A gólyabál idei témája a dzsungel viszontagságos életkörülményeit mutatta be, az est folyamán különféle nehézségekkel kellett szembenézzenek a versenyzők, mint a vízhiány vagy az élelemszerzés. A vízmeregetésnél a fiúk és a lányok csak a szájukat használhatták, hogy egyik vizestálból a másikban található üvegbe áttöltsenek fél liter vizet. Ezt a próbát az első pár állta sikeresen, nyereményük két liter ivóvíz volt, amit szívesen megosztottak társaikkal. Ennek örömére közösen csárdást jártak. A következő próba során a lányok banánhámozási technikáját pontozta a zsűri, amit ugyancsak szájjal szabadott teljesíteni. Ez a próba nem okozott különösebb nehézséget egyik párnak sem, a közönség viszont jól derült a látottakon.

Váratlan fordulatként megjelent a dzsungelben egy híres amerikai énekesnő, aki eltévedt, és a kivezető utat csak úgy mutatták meg neki, ha énekelt a közönségnek. Egy olasz és egy magyar dalt énekelt, amire a gólyapárok táncra perdültek. Az éneklést a gólyák sem úszták meg, előadásukban ismert magyar dalokat hallhattak a jelenlévők. Rendhagyó próbának számított a sztárfelismerés: minden gólyapárnak 2-2 fotót vetítettek ki olyan személyekről, akik a közönség soraiban ültek, a név megmondását és az autogram felmutatását pontozták. Ezt követően a fiúk szerelmet vallottak párjuknak belefoglalva azt a három szót, amit a műsorvezetőktől kaptak. Bár már csárdást jártak a párok, utolsó próbaként társasági tánctudásukat is megcsillogtatták a színpadon. Míg a zsűri visszavonult meghozni döntését, addig a Joy of Motion tánccsoport fokozta a hangulatot.

A harmadik helyen végzett a 2-es pár (Koncsag Veronika és Orbán Zoltán), második díjban részesült a 4-es pár (Lakatos Petronella Claudia és Tamás Levente), a legjobbnak az 1-es pár teljesítményét értékelte a zsűri, így a két óriásmacit Péli Linda és Bereczki Márk Ervin vehette át, ugyanakkor az egyik támogató jóvoltából ingyenesen végezhetik el a sofőriskolát.

A táncmulatság a Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében folytatódott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés