Ünnepel a Kangoo Jumps csapata

Csíkszeredában tartja szombaton negyedik születésnapi rendezvényét a Kangoo Jumps csapata. Ez alkalomból a Sebestyén Kinga nemzetközi tréner által kifejlesztett Kangoo Disco is bemutatásra kerül.

Péter Beáta

2012. március 29., 17:202012. március 29., 17:20

2012. március 29., 17:312012. március 29., 17:31


Sebestyén Kinga 16 évig volt fitnesz-oktató, 2008 óta foglalkozik a Kangoo Jumps-szal. „Minden évben megünnepeljük a Kangoo Jumps születésnapját, mert ez egy nagyon fontos esemény lett számunkra. Az idén csak azok jönnek, akik nemzetközi oktatói diplomával rendelkeznek és kangoo-oktatóként dolgoznak” – mondta el Kinga, aki Románián kívül Svédországban, Norvégiában, Oroszországban és Bulgáriában is forgalmazó és tréner.

A kangoo-cipőt rehabilitációs programokra fejlesztette ki a kanadai Gregory Lekthtam, főként azok számára, akik sérülés okozta problémák miatt nem tudnak sportolni. A cipőt Denis Neville szabadalmaztatta. A kangoo-cipő használata által megerősödik a használójuk hátgerince, dereka, zsírt éget különösebb fáradtság nélkül.


A hétvégi eseményt a Hunguest Hotel Fenyőben tartják és az ország minden részéből közel 120 vendég érkezik. Ott lesz Dinu Camelia, aki a gyerekek számára kifejlesztett kangoo-t mutatja be csapatával a többi oktatónak. Cristina Androne tréner a Kangoo Latinnal ismerteti meg a résztvevőket. Dósa Ildikó csíkszeredai tréner az órák keretében használatos zenéről beszél majd. Tarbujaru Ilinca az oktatók magatartásáról tart előadást. Cristi Stănescu pedig a kangoo-ban használatos férfiasabb elemeket mutatja majd be. Ugyanakkor most először kerül bemutatásra a Kangoo Disco, melyet Sebestyén Kinga fejlesztett ki, Per Markussen svéd koreográfus segítségével.

„Már négy éve szervezek tanfolyamokat, kangoo-partykat. Azért is jók ezek a tanfolyamok,  mert nagyon sok órát tartanak az oktatóim, és van, hogy kifogynak az ötletekből. Ilyenkor segítem őket új gyakorlatokkal, új zenével. Az országban most már minden megyében van Kangoo Klub. A Kangoo Jumps megváltoztatta az életemet, már olyan szinten, hogy ez a pszichológusom, a kozmetikusom, a barátom, amikor felhúzom a cipőt, elmúlik minden problémám” – vallja a nemzetközi tréner. Elmondta,  a Kangoo Klubokban barátságok alakulnak, sőt házasságok is születtek és olyan esküvő is volt már, ahol az ifjú pár kangoo-cipőt viselt a nagy eseményen.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés