Újraéledt olasz kapcsolatok Csíkcsicsóban

Ötvenhat évvel ezelőtt, 1956-ban alakult meg Trentóban a Circolo Trentini nel Mondo Alapítvány, melynek fő célkitűzése az Olaszországból elvándorolt olasz honfitársak felkutatása és megsegítése. 1991-ben egy csíkcsicsói család is az alapítvány tagjává vált.

„A történetünk megértéséhez vissza kell mennünk az időben” – mesélte a csíkcsicsói Domokos Magdolna. „Egy 1930-as évekbeli képeslap alapján az egyik nagynénénk, Tiplica (született Dállio) Rózsika elkezdte felkutatni a felmenőinket, rokonainkat. Tudtuk persze, hogy a nagypapa honnan származik, de nem tudtuk, hogy még élnek-e ott rokonaink. Ez a hetvenes évek elején történt, aztán \'73-ban sikerült is egy hiteles dokumentum alapján élő rokonokat találni. Az egyik kapcsolattartó rokonnal sűrű levélváltás következett. Őt úgy hívják, hogy Giorgio Zanol, aki ekkor Belgiumban élt és aki szívügyének tekintette a »Transzilvániába« elvándorolt nagybácsi sorsát.”   

Giorgio Zanol 1974-ben el is jött Csíkba, mert fontosnak tartotta megismerni a nagybácsi családját és a nagybácsi életútját, mivel keveset tudtak róla. Rövid itt tartózkodása alatt meglátogatta a Dállio család minden tagját, az itteni rokonok is úgy emlékeznek vissza, hogy felejthetetlen volt ez a találkozás. Az elbeszélések szerint ittléte alatt minden lépését megfigyelték és rövid időn belül el kellett hagynia az országot. „Szegény Giorgio Zannol megjárta, mert kirabolták a szállóban, ahol meg volt szállva. A szobát feldúlva találta, a fényképezőgépét elvitték. Szólt a rendőrségnek, vitték rögtön Bukarestbe a repülőtérre és vissza kellett térjen Belgiumba. Ő ott élt, igaz, Caprianaban született, mint Jakab bácsi.”

Dállio Giacomo, avagy Dállio Jakab

Dállio Giacomo 1869-ben született Dél-Tirolban, Trentino tartomány Capriana falujában. 1894-ben vasútépítőként került Erdélybe, itt megismerkedett a csíkcsicsói születésű Buzás Amáliával. Az ismeretséget szerelem, majd családalapítás követte. Házasságukból 12 gyermek született, ketten kiskorukban meghaltak, tíz érte meg a felnőttkort – Dallio Ferdinand, Dállio István, Dállio (később Mihály) Karolina, Dallio (Demes) Anna, Dállio (Sillo) Rozália, Dallio (Csia) Erzsébet, Dallio (Kopacz) Gizella, Dallio (Sillo) Veronika, Dallio Teréz és Dállio Mária. Később 21 unoka, 44 dédunoka, 78 ükunoka és 7 szépunoka .

„Halk szavú ember volt, az érzéseit csak a felesége ismerte. Gyermekeiket becsületre, pontosságra nevelték nagy szigorúságban. Emlékszem, nagymamám nagyon sokszor elmesélte, hogy a gyerekek minden este az ágy előtt letérdepelve hangosan és egyszerre mondták az esti imádságot. És amikor vendég jött a házhoz, a gyerekek be a szobába, nem kellett őket noszogatni, nem hallgatózhattak, nem tátották a szájukat, tudták mi a dolguk. Amikor a felnőttek beszélgettek, ők nem szabadott ott legyenek. Az, hogy mennyire volt hűséges a családjához, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az első világháború idején Olaszországba sorozták be katonának, oda is rukkolt be, megjárta a frontot, csupán a hallása sérült meg, de túlélte, és visszatért Erdélybe a családjához. Mesélték annak idején, hogy egész úton imádkozott, hogy a gyerekeit és a családját épségben találja meg. Ez így is volt” – mesélte Domokos Magdolna, a dédunoka.

Érdekes tényként említette, hogy a családban nem magyarul, hanem románul beszéltek. „Dédnagytatámat – miután visszatért a háborúból –, erdőkitermeléssel bízták meg. Talán Bákó megyébe volt elhelyezve, a család is ment vele, így mind nagyon jól megtanultak románul. Jakab nagytatánk nem tanult meg magyarul, könnyebb volt neki románul megtanulni az olasz nyomán. Érdekes, hogy a gyerekei nem nagyon tudtak olaszul. Az őslakás itt volt Csicsóban, most is a család tulajdonában van, de jelenleg nem lakik ott senki. Abban az időben, az 1900-as évek elején minden gyermek mezítláb járt. Nekik csak megvolt a külföldi kapcsolatuk és ezt-azt be tudtak szerezni.  Emlékszem, mesélte nagymamám, hogy amikor minden este lefekvés előtt imádkoztak az ágy előtt, akkor a sok cipőcske megpucolva, kifényesítve, egymás mellett felsorakoztatva kellett legyen. A kis gyerekruhákat, matrózruhácskákat is be tudták szerezni, de ők nem nagyon akarták hordani, mivel nem akartak kitűnni a faluban, úgy szerettek volna járni, mint a többi gyerek. Persze, ott feleselés nem volt, nem volt apelláta. Dédnagymamám igazi székely asszony volt, azt kellett csinálni, amit mondott és punktum. Nagytatám pedig egy jó érzelmű, halk szavú, igazi olasz típusú, igazi szép kackiás bajszú, szép magas pasas volt” – emlékszik vissza a dédunoka. Dállio Jakab 1933-ban hunyt el Csíkcsicsóban, élt 64 évet.

A Dálliok

„Két fiúk volt és mindkettő itt Csicsóban nősült meg, ma is viszik ezt a nevet tovább. A lányok, ahogy férjhez mentek, más nevet vettek fel. Silló Rozália volt az én nagymamám, ő szintén Csicsóba ment férjhez, és van egy Csia nevezetű nagynénénk, ő Csibában lakik. A másik nagynénénk Mindszentre ment férjhez, ott is nagy család van az ő ágán. Madéfalván is van leszármazott, Szentimrén és Borzsovában is. Itt a környéken sok felé, a lányok ugye elszármaztak, és az utánuk levő hozzátartozók ott laknak ezekben a falvakban” – magyarázta Domokos Magdolna.

Ugyancsak ő mesélte el, hogy az 1989-es politikai fordulat után a hetvenes években ide látogató Giorgio Zanol Belgiumban élő olasz rokonuk rögtön sürgönyt küldött, amelyben a csíki rokonok hogyléte felől érdeklődött. Aztán 1990 májusában megérkeztek az első belga segélycsomagok, amelyeket nemcsak a családtagoknak, hanem az egész falunak küldött.  

1991-ben a csíkcsicsói Dálliok is a  Circolo Trentini nel Mondo Alapítvány tagjaivá váltak. Ezt követően az alapítvány segítette az itteni leszármazottakat az olaszországi szezonmunkákra való kijutásban, valamint a fiataloknak felajánlották az Olaszországban való iskoláztatást is.