Testvérkapcsolat határtalanul

Egymás szavába vágva, lelkesen meséltek a diákok és vezetőik a csíki élményeikről. Sokan közülük most jártak először Erdélyben.

Péter Beáta

2013. március 26., 16:262013. március 26., 16:26

2013. március 26., 19:022013. március 26., 19:02


A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul! elnevezésű pályázatának köszönhetően harminc tatabányai diák és négy kísérőtanár vendégeskedett a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolánál az elmúlt napokban. A Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye a Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskola diákjai voltak a vendégek, akik az itteni népszokásokkal, hagyományokkal, gasztronómiával ismerkedtek és gyűjtőmunkát végeztek.

„Már odahaza előkészítő órák voltak, hagyományőrző történelemórák, amelyek keretében a székely himnuszt is megtanulták, utána szakmai órákat tartottunk a diákoknak, és megbeszéltük közösen, milyen gyűjtőmunkát kell itt végezni. A szakmai programok szempontjából fontos volt a rákosi Cserekert fogadó, a Hunguest Hotel Fenyő hotel meglátogatása, valamint a panzió, ahol laktunk. Családi környezetet teremtettek nekünk, az étrendet úgy állították össze, hogy az itteni hagyományokat tükrözzék. Nagyon finom töltött káposztával vártak minket, mikor megérkeztünk, csodálatos vendéglátók” – hangsúlyozta a tatabányai Szatmári Zsuzsa projektvezető.

A Kájoni János Szakközépiskola részéről Baliga Erika és Török Annamária változatos programot állított össze a vendégeknek, így meglátogatták a csíkszentdomokosi tájházat, ahol Majercsik Irénke néni hagyományos receptekkel és népdalokkal „látta el” őket. A programból természetesen nem maradhatott ki a csíksomlyói kegytemplom meglátogatása sem, de betekintést nyertek egy itteni keramikus munkájába, valamint megtekintették a Csíki Székely Múzeum tárlatait is. A vendég diákok saját hagyományaikat is próbálták bemutatni, bejglit készítettek, kiállítást mutattak be, és közös bográcsozásra is sor került. A program nem ér véget a tatabányai csoport látogatásával, hisz májusban a fogadó iskola diákjai utaznak el Tatabányára tapasztalatcserére, ismerkedésre. A két iskola testvériskolai kapcsolatot is szeretne kialakítani, melynek – úgy vélik – ez a találkozás volt az első lépése.

„Külön öröm számunkra, hogy tényleg nagyon nagy szeretettel vártak bennünket, a mi diákjainkkal az itteni diákok közelebbi kapcsolatba kerültek, és bízom benne, hogy elképzeléseinknek megfelelően ez egy működő testvériskolai kapcsolat lesz, nem fog lezárulni a Határtalanul programmal együtt” – mondta el Patakiné Slezák Ágnes, a tatabányai iskola igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
2026. szeptember 15., kedd

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál

Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál
Hirdetés