Táncba hívja a gyerekeket a Folker

A Csíki Anyák Egyesülete szervezésében a sepsiszentgyörgyi Folker együttes Kecsketánc című lemezbemutató koncertjére kerül sor április 15-én, pénteken 19 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A nyár beköszönte előtt ez lesz az egyesület által szervezett utolsó nagyobb rendezvény, amelyre gyerekeket, szülőket, nagyszülőket egyaránt várnak a szervezők.

Péter Beáta

2011. április 13., 18:022011. április 13., 18:02

2011. április 13., 18:382011. április 13., 18:38

A Folker együttes tagjai, egyénenként és csapatban is már több éve foglalkoznak a magyar néphagyomány értékeivel, népzenével, néptánccal, népi énekléssel és oktatással, gyermek- és felnőtt táncházak működtetésével. Az együttest Melkhun Róbert hozta létre 1991-ben, amely azóta különböző felállásokban és elnevezések alatt – mint a Tilinka együttes, később a Melkhun Róbert és barátai, 2001-től pedig a Folker néven – tevékenykedik. Az évek során számos rendezvényen, táncházban, erdélyi nyári népzene- és néptánc-táborokban, táncháztalálkozókon léptek fel mind Erdélyben, mind külföldön. Több ízben működtek együtt a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvánnyal és a Háromszék Táncegyüttessel, a kolozsvári Kallós Zoltán Alapítvánnyal, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel, színházakkal és különböző más intézménnyel, együttessel.

Lakatos Róbert Ördögtérgye című filmjében, Szabó Zenkő és Balázs Zoltán A zöld emberke című animációs filmjében, Tony Gatlif Transylvania című filmjében is a Folker együttes zenéjét hallhatjuk, legutóbb pedig Juhász Ágota csíkszeredai filmrendezőnek a gyimesi és felcsíki kaszálókról és legelőkről szóló dokumentumfilmjének zenéjét készítették el. 2005-től a Folker egy táncegyüttest is létrehozott, amely hagyományos erdélyi magyar táncokat és moldvai csángó táncokat ad elő.

A Kecsketánc

A 2007-ben elkészített Kecsketánc egy olyan gyerektáncházas nyomtatott és hangzóanyag, melynek egy része moldvai csángó népzenei forrásokra épül, ezenkívül a gyimesi és felcsíki tájegységek népzene-, népdal-, népi gyermekjáték- és táncdalszemelvényeiből tevődik össze, de néhány közismert gyerekdalt is tartalmaz.

Az alkotók a gyerekvilág-mesevilág jelleget igyekeztek megőrizni, ezért mesekeretben vonultatták fel a zene–ének–játékanyagot. A mese cselekményszála végigvonul a négy évszakon, kidomborítva és életre keltve a jellegzetes ünnepköröket, és az ezekhez kapcsolódó énekelt, eltáncolt és eljátszott hagyományanyagot. Mindez Érsek Csaba mesemondó és egy 11 tagú gyerekcsoport közreműködésével került rögzítésre. A hangzóanyag mellékleteként egy könyvecskét is megjelentettek, amelyben megtalálhatóak a játékleírások, a játékok, népdalok énekszövegei, csujogatások szövegei, sőt bővebb változatban tartalmazza a hangzóanyagban szereplő keretmesét is.

Kedvcsinálónak, a Kecsketánc című albumon szereplő dalok közül néhányba a Csíki Anyák Egyesületének honlapján bele is lehet hallgatni, a www.csikianyak.ma oldalon. A csíkszeredai koncertre egy jegy gyerekeknek 4 lejbe, felnőtteknek 8 lejbe kerül.

Az együttes tagjai:

Csibi Szabolcs – koboz, nagybőgő, gardony
István Ildikó – ének, tánc
Kelemen István – hegedű, koboz, brácsa
Melkuhn Róbert – furulya, kaval
Mihály Pál – hegedű

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Nagyszünet a közeli műfüves pályán, amíg zajlik a felújítás

Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.

Nagyszünet a közeli műfüves pályán, amíg zajlik a felújítás
2025. szeptember 12., péntek

Lezárták a nyomozást és vádat emeltek Barti Tihamér, Kurkó András és több közpénzügyi tisztségviselő ellen

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.

Lezárták a nyomozást és vádat emeltek Barti Tihamér, Kurkó András és több közpénzügyi tisztségviselő ellen
2025. szeptember 12., péntek

Ezeket az útszakaszokat zárják le Csíkszeredában a Running Festival idejére

Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.

Ezeket az útszakaszokat zárják le Csíkszeredában a Running Festival idejére
2025. szeptember 11., csütörtök

Jövőre felújítják a Búza és a Levendula utcákat Csíkszeredában

Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.

Jövőre felújítják a Búza és a Levendula utcákat Csíkszeredában
2025. szeptember 11., csütörtök

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság

Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság
2025. szeptember 11., csütörtök

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde

Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde
2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában