Az ifjúságot szólítja meg és részt vállal identitástudatuk megőrzésében – legfőképpen ezt kell tudni egy Rákóczi Szövetségről. Esetleg azt, hogy sok van belőlük: csak Erdélyben 45 ilyen nevű szervezet létezik, amelynek a tagjai hétvégén össze is gyűltek Szovátán. Ismerkedés és fejlődés volt a háromnapos találkozó célja.
2011. november 28., 16:202011. november 28., 16:20
2011. november 28., 16:362011. november 28., 16:36
Fiatalok és még fiatalabbak vettek részt az országos találkozón
Bár egész Erdélyben 45 különböző Rákóczi Szövetség működik, még sokszor a tagok maguk sem gondolnák, hogy ennyien vannak. Nem tudnak egymásról és egymás rendezvényeiről, és pont ezért gyűltek össze a II. Erdélyi Rákóczi Szövetségek Regionális Találkozójára a szovátai Teleki Oktatási Központban.
45 erdélyi szervezet munkálkodik
„Lényegében országos találkozó ez a regionális, mert egyelőre csak Erdélyben vannak Rákóczi Szövetségek, de éppen azon munkálkodunk, hogy Bukarestben is legyen” – mondja a találkozó egyik szervezője, Benedek Zsolt, aki egyben a marosvásárhelyi szervezet elnöke is. Elmondja, 1989-ben azzal a céllal jött létre a Rákóczi Szövetség, hogy Kárpátalján, Felvidéken ápolja a magyar kultúrát, annak fennmaradását elősegítse. Ez a kezdeményezés kezdett kiterjedni Délvidékre és Erdélyre is.
A Rákóczi Szövetség tagjai különböző fiataloknak szervezett programokkal erősítik az ifjak identitástudatát: a szövetséggel anyanyelvi táborokban, történelmi táborokban lehet részt venni, Felvidéki sétán mutatják be a valamikori Magyarország határait, vagy épp az \'56-os forradalom megemlékezésére visznek ki diákokat Budapestre. A budapesti központi Rákóczi Szövetség tevékenysége mellett azonban a helyi szervezeteknek is különböző rendezvényei lehetnek. Marosvásárhelyen három középiskolás és egy nagyobbakból álló szervezet van, ők felvállalták a néptáncoktatást, így minden héten táncházba várja egy oktató a fiatalokat, de Rákóczi születésnapját és egyéb megemlékezéseket is szervez a marosvásárhelyi szövetség.
Példakép a felvidéki szervezet
„Lényegében azért gyűltek össze az erdélyi szervezetek, mert úgy éreztük, hogy vagyunk, de nem tudunk egymásról, és nem is minden szervezet működik úgy, ahogy kell. Mindig irigykedünk a felvidékiekre, ott régebbi is a Rákóczi Szövetség, de azok működőképesebbek is, többet lehet hallani róluk. A találkozó célja, hogy közös programokat szervezzünk, a médiával jobb kapcsolatokat ápoljunk, mert csak akkor tudnak rólunk, ha szerepelünk a médiában” – mondja Benedek Zsolt.
A háromnapos találkozó alatt pedig a célnak megfelelő előadókat is hívtak, a Studium Alapítvány elnöke, dr. Vass Levente a civil szervezetek életképességéről beszélt, Portik Vilmos kommunikációs szakember a médiával való kapcsolatteremtés rejtelmeibe vezette be a jelenlévőket. A Bethlen Gábor Alap jogi igazgatója, Ambrus Sándor a pályázati lehetőségekről beszélt, míg a Budapesti Rákóczi Szövetség alelnöke, Ugron Gáspár a Rákóczi Szövetség céljairól beszélt a csaknem 100 jelenlévőnek. A szombati előadások után vasárnap gyakorlatba ültették a tanultakat, sajtótájékoztatókat hívtak össze, pályáztak és civil szervezetet is alapítottak a résztvevők - egyelőre csak próbából, de a cél a tanultak gyakorlatba ültetése a hétköznapokban.
Regionális találkozó négy évvel ezelőtt volt először, de a szervezők a rendszeres találkozók megszervezését tűzték ki célul.
Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.
Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.
Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.
Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.
szóljon hozzá!