Magyarországon már jól ismerik a Dumaszínház tagjait, a humoristák időről időre megnevettetik a közönséget, s úgy tűnik, most már nem csak Budapesten és Magyarország vidéki városaiban. Csütörtökön este a hazai Szomszédnéni Produkciós Iroda és Aranyosi Péter fellépésével rajtolt a Dumaszínház Marosvásárhelyen, pénteken este pedig ugyancsak ők Székelyudvarhelyen nevettetnek.
2011. május 06., 09:242011. május 06., 09:24
2011. május 06., 09:432011. május 06., 09:43
Aranyosi Péter
A magyarországi Dumaszínház és a Marketingiskola.ro társszervezésében érkeztek Erdélybe a Dumaszínház fellépői, a tervek szerint nem utoljára. A szervezők ugyanis vándor Dumaszínházként szeretnének két-három havonta előadókat hozni néhány romániai városba, a Partiumtól át egészen Székelyföldig. Ezeket a humoristákat a televízióból már sokan ismerik, ezután azonban lehetőségük nyílik élőben is találkozni velük.
A szervező Marketingiskola.ro részéről Farkas Levente nyitotta meg a marosvásárhelyi rendezvényt. Elmondta, eleinte legjobb ügyfeleit akarta meginvitálni egy Dumaszínház fellépésre, és lám a Nemzeti Színházban egy nagytermi fellépés lett belőle.
Az esten előbb a Szomszédnéni Produkciós Iroda lépett fel, ők többek közt bemutatták, hogyan kell sztárt faragni valakiből egy sztáriskolában, de azt is megtudhattuk, hogy egy apa milyen indokokkal tudja rávenni 30 éves gyermekét, hogy végre elköltözzön a szülői házból. A Szomszédnéni tagjai, Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc duóban és külön-külön is hozták jól megszokott formájukat.
A Dumaszínház alapembere Aranyosi Péter, hiányolta, hogy nem hobbináciként konferálták fel őt, de ennek ellenére beavatta a közönséget a Dumaszínház kezdeteibe és rejtelmeibe. „Hat és fél évvel ezelőtt Litkai Gergely kitalálta, hogy lépjünk fel a Godot presszóban, s Fábry Sándor ezt felkarolta. A lényeg, hogy mi dumálunk, s közben próbálunk nevettetni” – magyarázta Aranyosi. Tőle tudtuk meg azt is, hogy az RTL Klubon futó Showder Klub filozófiája az– mert mindennek van filozófiája –, hogy „Mi is el tudjuk mondani a saját poénjainkat, Sanyi”.
A majd’ kétórás előadás „humorista simogatóval” ért véget: vagyis a Nemzeti előcsarnokában bárki testközelbe kerülhetett a humoristákhoz, majd saját bevallásuk szerint egy multikulturális buliba mentek. Ami annyit tesz: „Mi, erdélyi magyarok, Romániában úgy berúgunk az orosz vodkától, mint az albán szamár”.
Marosvásárhelyen debütált a Dumaszínház csütörtökön, péntek este pedig a székelyudvarhelyi közönség nevethet Aranyosi Péter és a Szomszédnéni Produkciós Iroda poénjain. Az előadás a Digital 3 Stúdióteremben 19 órától kezdődik.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
szóljon hozzá!