Őszi hadjárat Szentegyházán

A Szentegyházi Hagyományőrző Huszárcsapat október 7–10. között immár hatodik alkalommal szervezi meg Őszi hadjáratát.

Kozán István

2011. október 05., 15:282011. október 05., 15:28

2011. október 06., 13:002011. október 06., 13:00

Évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő esemény. Negyvennyolcas hangulat (tavalyi felvétel)

Pénteken a helyi huszárok díszbe öltözve fogadják a szentegyházi Huszárlaktanyán a különböző falvakból és városokból érkező vendégeket. 17 órától a szentegyházasfalvi római katolikus templomban közös misén vesznek részt, ezt követően a világháborús emlékműnél koszorúznak. Este hét órától a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a helyi huszárok a Gábor Áron Művelődési Házban az októberi hősök emlékére közös hangversenyt adnak, majd az éjféli takarodóig vacsora és táncház következik.

Másnap reggel a templomtérről indul a toborzóhadjárat. Az útvonal: Szentegyháza – Bányatelep – Pósfalu – Lövéte – Almás. 14 órától egy csatajelenetet játszanak a Vargyas Lázon, majd az Asszonybosszantó nevű helyen lesz a bográcsos ebéd. Azt követően a Szeltersz völgyén érkeznek vissza a szentegyházasfalvi templomtérig. A toborzón mintegy kilencven lovashuszár és 45 szekérnyi utazó fog részt venni. A szombat esti közös vacsora után huszárbállal zárják a napot.

Vasárnap szentmisével kezdődik a program, majd tizenegy órakor a szelterszi gyakorlótéren gyülekeznek, ahol többek között főzőversenyt és lovasbemutatót tartanak. Délután kettőkor lesz a közös bográcsozás, ezután pedig hosszan tartó énekóra kezdődik. A huszárcsapatok hétfő reggel utaznak el Szentegyházáról. A rendezvényeken a részvétel díjtalan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon