
Befejezte sepsiszentgyörgyi előadás sorozatát a Hahota társulat, Puskás Győző szerint a háromszéki közönséghez fogható sehol sincs. A színészek és a közönség egyaránt jól érezte magát, minden előadáson telt ház volt.
2012. január 28., 10:442012. január 28., 10:44
2012. január 28., 20:122012. január 28., 20:12
Minden erdélyi városba ellátogatott a Hahota Színtásrulat, a Nyakig pácban című zenés szilveszteri kabaré-előadást mutatták be. Sepsiszentgyörgyön idén eddig három alkalommal léptek fel, az előadás során két bohózatot és két jelenetet tekinthet meg a nagyérdemű, mindannyiban az a közös, hogy valaki biztos pácban van valami miatt, innen is ihletődött a társulat, amikor címet választott előadásának.
Puskás Győzővel az utolsó előadás előtt beszélgettünk, a színész elmondta: nagyon szeretnek Sepsiszentgyörgyön játszani, hiszen mindig lelkes, nyitott és értő közönséggel találkoznak. „Az elmúlt 25 év alatt a klasszikus bohózatokat mutatjuk be, hiszen azzal indult a társulat, és mai napig ezeket műveljük és a közönség is erre tart igényt. Ezeket a bohózatokat 1930-1940 között játszották Budapesten, érdekes módon mai napig időtállóak, és bármikor bárhol előadhatóak, mert bárkivel megtörtéhetnek ezek a félreértésekből adódó humoros történetek. Természetesen pikantéria is van az előadásokban, de kerüljük az obszcén, vulgáris kifejezéseket. A rejtett pikantéria azonban a jelenetek alapja” – mondta Puskás Győző.
„A Hahotának igazából nincs célközönsége” – mondta a színész, a darabok mindenkinek szólnak, mindenki számára érthetők. „A tizenkét éves gyerektől a kilencvenéves idősig mindenkinek szólnak az eélőadások és mindenki számára érthetők a darabok, intellektüelltől, munkától, érdeklődési körtől függetlenül.Bárki, aki szereti ezt a humort, azoknak nagyon ajánlom. Én nyaranta kutatok a bohózatok után, nehéz a dolgom, hiszen a legjavát már előadtuk, de jövőre is kész az anyag, amit majd bemutatunk Sepsiszentgyörgyön is” – ismertette terveiket a színész. A hahotások szerint a sepsiszentgyörgyi közönség nagyon receptív, nagyon értő és a rejtett humorra is fogékony, ezért nagyon szívesen lépnek fel Szentgyörgyön. Épp ezért február végén még egyszer fellépnek a városban, sőt jövőre is tervezik a fellépést.
Puskás Győző a színpadi bakikról is mesélt, ezek is szerves részei a munkának, persze mindezt úgy oldják meg a színpadon, hogy a néző ebből semmit ne érzékeljen. A leggyakoribb baki a szófelejtés, amikor elfelejtenek egy-egy szót és más kifejezéssel helyettesítik, de ez olykor a poén rovására is mehet. Ekkor kell igazából megmutatkoznia a színészi tehetségnek, mert ebből a néző semmit nem vehet észre, akkor lesz hiteles az előadás. „Volt, hogy én magam is elcsúsztam a színpadon, egy jelentben, amelyben a víz volt az egyik kellék. A csúszás után leültem, és úgy folytattam a szerepet, a kolléganőm pedig szintén folytatta a magáét, így a közönség azt gondolhatta ez a műsor menete és meg is tapsoltak érte. Úgy tettünk, mintha ez természetes lenne, nem érzékeltettük a nézővel, hogy itt most baki történt” – mesélte Puskás Győző.
A Hahota Színtársulat következő előadására február 24-én, pénteken este 7 órakor kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.
Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.
Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
szóljon hozzá!