Mozogjon a gyerek! – valaha áttáncoltuk az életet

A zene és tánc már a legősibb civilizációk óta szorosan összefonódik az ember fejlődésével. Nem csupán a szórakozás és az élvezet részei voltak, hanem az adott közösség rituális szertartásai is. A lényeg ma sem változott: ma is ugyanannyira vágyunk a térben és időben való ritmikus mozgásra, mint régen. A gyermekek fantáziáját pedig kevés dolog mozgatja meg jobban a zenénél és a táncnál – legyen szó sporttáncról, vagy néptáncról.

Hajnal Csilla (R)

2012. november 08., 14:322012. november 08., 14:32

2012. november 08., 14:492012. november 08., 14:49

Ősapáink áttáncolták az egész életüket, táncoltak örömünkben, bánatukban, tánccal ünnepelték az életet, tánccal hangolódtak rá a természet folyamataira és búcsúztak szeretteiktől. Ma sincs ez másképp: minden ember vágyik az önfeledt táncra, a közösségben való mozgásra. A gyerekek fizikai és szellemi fejlődéséhez pedig nagyban hozzájárul a ritmikus mozgás.

„A szakemberek már négyéves kortól ajánlják a tánctanulást, ugyanis a gyerekek már kicsi kortól nagyon fogékonyak erre” – fogalmazott Somodi Katalin, a marosvásárhelyi Dance Art Sportklub vezetője. Csoportjába már négyéves gyerekek is járnak, de olyan tanítványai is vannak, akik nemrég a hazai sporttánc legjobb eredményét érték el: Paul Moldovan és Cristina Tătar szeptemberben a Pekingben megrendezett ifjúsági latin tánc WDSF világbajnokságát nyerték meg.



Könnyebb a szocializáció

„A tánc a szellemi és fizikai fejlődés fontos része, ugyanakkor könnyebbé teszi a szocializáció folyamatát is a gyerekek – és felnőttek – életében. Segít a helyes a testtartás és a harmonikus mozgás kialakulásában, de a fiú-lány egymással való tánca is nagyon fontos a fejlődés folyamatában” – részletezte Somodi Katalin. A sporttánctanár férjével közösen mintegy negyven párral foglalkozik kezdő, haladó, középhaladó és felnőtt csoportokban. Kisebb gondot jelent azonban, hogy sokkal kevesebb fiút iratnak táncolni a szülők, mint lányt – tette hozzá a táncoktató. A kezdők számára hetente két alkalommal tartanak oktatást, a többiekkel pedig hetente többször is foglalkoznak a klub Liviu Rebreanu utca 29A. alatti székhelyen. Ugyanitt várják a jelentkezőket is, de a 0745-591244-es telefonszámon Somodi Katalinnál is lehet érdeklődni az oktatás részleteiről.

Őseink hagyománya

Számos család dönt úgy, hogy gyerekének a néptánc és népzene révén „adja át” őseink hagyományát. A néptánc szeretete ugyanis nemcsak a mozgásról szól, hanem hagyományápoló célja is van. „A neveléstől függ, hogy a gyerek mennyire fogékony a néptáncra, serdülőkorban azonban már a fiatal saját maga dönti el, hogy vonzódik-e a néptánchoz” – mondta a Boróka néptáncegyüttes vezetője, Veress Kálmán. A marosvásárhelyi néptánccsoportba már ötéves kortól fogadják a gyerekeket, akiket heti két-három alkalommal visznek a szülők táncolni – tudtuk meg az oktatótól.

„Ősidők óta az emberhez tartozik a zene és a természet szeretete, a gyerekek fantáziáját pedig legjobban a zene, a tánc, a víz és az állatok mozgatják meg” – fogalmazott Veress Kálmán, aki más sportok kipróbálása mellett ajánlja a néptáncot a legkisebbeknek, akiknek szerdánként 17 és 18 órától a kövesdombi unitárius templom Balázs Ferenc termében adják át őseink hagyományát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés