
A mozgás nemcsak fizikai állóképességünk és egészségünk megőrzésében segít, hanem szellemi képességeink fejlődésében is komoly szerepet játszik. Ezért kell már gyerekkorban elkezdeni sportolni, mozogni. A karate az a sportág, amely a test mindkét oldalát szimmetrikusan megmozgatja, így az agy mindkét féltekéje egyformán fejlődhet, ez pedig sokat segít a tanulásban – többek között ezért is ajánlja a gyerekeket és fiatalokat edző Sakura Marosvásárhely Klub elnöke és főezdője, Drocsa József a karatét.
2012. október 18., 12:182012. október 18., 12:18
2012. október 18., 12:292012. október 18., 12:29
Sosem elég korai elkezdeni mozogni – vallják a szakemberek, edzők, de szerencsére számos szülő is tisztában van ezzel. A Sakura Marosvásárhely Klub 2002-ben kapta meg a sportminisztériumtól a hivatalos működési engedélyt, azóta minden évben szerzett a klub európai vagy világbajnoki címeket – tudtuk meg Drocsa Józseftől, a klub elnökétől, főedzőjétől, aki Kiss Ibolyával, a klub másodedzőjével közösen mintegy negyven gyereket és fiatalt készítenek fel a rangos világversenyekre a klub Harcsa utcai székhelyén. Természetesen olyan tagjai is vannak a klubnak, akik csupán hobbi szinten űzik a küzdősportot, de ugyanolyan szorgalmasan edzenek, akár a versenyzők – tette hozzá a klubelnök.
Megkönnyíti a tanulást
Már öt-hatéves kortól ajánlott beíratni a gyerekeket karatéra, ugyanis a karate egy szimmetrikus sportág, amely a test jobb és bal felét egyformán megmozgatja, ezáltal az agy mindkét féltekéje egyformán fejlődhet, ez pedig megkönnyíti a tanulást is a későbbiekben – mondta Drocsa József. „Elvileg már hatéves kortól versenyezhetnek a kicsik, de én nyolc-kilencéves kortól ajánlom a versenyeket, nem ajánlom korábban” – tette hozzá az edző. Két csoportban zajlanak az edzések a Sakura klubban: a gyerekcsoportban húsz, a versenyzők csoportjában tizenöt gyerek és fiatal edz hetente háromszor.
Világbajnokok lettek a „lányai”
A fiatalok fegyelmet, önuralmat tanulnak az edzések alatt, ezek pedig elengedhetetlen tulajdonságok ahhoz, hogy élsportolókká váljanak. „Nincs olyan személy, akinek nem ajánlom ez a sportot, aki szeret mozogni, eljön, kipróbálja. A természetes szelekció során dől el úgyis, hogy ki maradhat és ki megy el” – mondta az edző, akinek a sportolói számos európai és világbajnoki versenyen kimagaslóan teljesítettek az elmúlt tíz éve alatt. Legutóbb a hétvégén lettek világbajnokok a „lányai” a Szerbiában szervezett junior kadet világbajnokságon, amelyen 33 ország, 47 csapata és 1700 sportolója vett részt. „A 13-14 éves kategóriában Székely Szidónia egyéni harcban bronzérmet, a 18–20 éves kategóriában Székely Ildikó pedig három érmet hozott haza: csapatban bronzot és aranyat, illetve egyéniben ezüstöt” – számolt be a sikerekről Drocsa József edző. Ugyanakkor az is előfordult már tavaly, hogy az Európa bajnokságon 23 ország negyven sportolója közül a klub tagjai, Fodor László és Oltean Arnold egymás ellen harcoltak az aranyért – tette hozzá az edző, aki úgy véli kétféle sportoló van: a tehetséges, de lustább, illetve a kevésbé tehetséges, de szorgalmas sportoló. „A kettő kombinációja az ideális, ha van ambíció és tehetség is. Ezekben a gyerekekben mindkettő létezik. A legutóbbi világbajnokságra Ildikóval és Szidóniával sokat készültünk. Tavaly az egyéni Európa-bajnokságon Ildikót kiütötték, ezért komoly sérülése volt, de ambíciójának köszönhetően idén júniusban elkezdtük a felkészülést, egész nyáron edzettünk, áldozatokat hoztak, és meglett az eredménye” – részletezte a világbajnoki címért hozott áldozatokat az edző.
Akárcsak a többi sportágat, a karatét sem ajánlják a különböző sérülésekkel, hátgerinc- vagy ízületi problémákkal küszködőknek.
Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.
Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.
Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.
Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.
Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.
Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.
Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.
A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.
szóljon hozzá!