
Erdélyi koncertturnéra indul november elején a régi P.Mobil tagokból álló Mobilmánia zenekar. Öt erdélyi városban – köztük Marosvásárhelyen is – élhetik át a jelenlévők a rock koncertek semmi máshoz nem hasonlítható hangulatát és a bulik után beszélgethetnek, fotózkodhatnak a legendás zenészekkel.
2010. november 04., 10:152010. november 04., 10:15
2010. november 04., 10:502010. november 04., 10:50
A Mobilmánia formáció 2008 tavaszán alakult a P.Mobil három ex-énekeséből, (Vikidál Gyula, Tunyogi Péter és Rudán Joe), valamint basszusgitárosából (Kékesi „Bajnok” László) és billentyűséből (Zeffer András). Mellettük a RockBand két gitárosa, Vámos Zsolt és Kozma Tamás, valamint a dobos, Borbély Zsolt alkotta a zenekart. Műsorukon, a kezdeti sikerektől egészen a Rudán-korszakig bezárólag, a P.Mobil klasszikus szerzeményei szerepeltek. Bemutatkozó koncertjükre 2008. május 23-án került sor, kirobbanó sikerük pedig a nyári turné alkalmával is folytatódott.
A gyorsan jött népszerűség hamarosan EMI lemezszerződést eredményezett, amelynek munkálatai a nyár folyamán megkezdődtek. Az Ez a mánia című album decemberi megjelenését azonban Tunyogi Péter már nem érhette meg; 2008. november 1-jén elszenvedett balesete következtében nyolc napos kórházi ápolás után eltávozott az élők sorából. A Mobilmánia úgy döntött, hogy ennek ellenére folytatja a megkezdett munkát. A technika segítségével minden egyes koncerten a zenészek a pódiumról kísérik élőben a kivetítőn megjelenő egykori énekest.
A turné állomásai:
November 10., 20.00 – Marosvásárhely, Jazz&Blues Klub
November 11., 20.00 – Gyergyószentmiklós, Városi Művelődési Központ
November 12., 20.00 – Barót, Művelődési Háza
November 13., 20.00 – Sepsiszentgyörgy, Szakszervezetek Művelődési Háza
November 14., 20.00 – Nagyvárad, Blue Monday
Közel 400 ballagó diák vett részt a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten, ahol a hitről, a magyar nyelv megőrzéséről, Erdély iránti felelősségről és a jövőbe vetett bátor bizalomról szóltak a beszédek.
Előzetesen mintegy százan jelentkeztek a 14. alkalommal meghirdetett felső-háromszéki gyalogos zarándoklatra, végül mintegy hetvenen indultak útnak a kantai templomban kapott lelki batyuval. Akkor éppen nem esett az eső, de aztán többször is megeredt.
Május 21-e a helyi rendőrök napja Romániában, 16 éve találkozhatunk velük nap mint nap. Ennek apropóján kérdeztük a kézdivásárhelyi egység ügyvezető igazgatóját, Croitoru Constantint, mitől mások ők az állami egyenruhát viselő kollégáikhoz képest.
Visszarepít az időben, életre kelti az emlékeket Gelence egykori jegyzőjének birtoka, a község leendő skanzenje. Ezen az udvaron található az a ház, amelyben nyolcvan évvel ezelőtt, 1946. május 20–22-én tiszteletreméltó Márton Áron is vendégeskedett.
Míg a kézdivásárhelyi tömbházlakóknak nem kell fájjon a fejük a bejárat előtti fű hossza miatt, a sepsiszentgyörgyieknek annál inkább. A Tega vagy bármely más cég ugyanis csak ott kaszál, ahol erre szerződést köt vele az illetékes lakótársulás.
Több mint hatszáz végzős diák búcsúzik közösen az iskolás évektől az alsó-háromszéki RMPSZ és a történelmi egyházak által szervezett ökumenikus ballagási ünnepségen.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Előbb eltanácsolták a sepsiszentgyörgyi gyereknapi műsorból a keményebb rockzenét játszó diákzenekarokat, majd egyeztetés után mégis úgy döntöttek, hogy június 1-jén a Tanulók Palotájának együttesei „rostálás” nélkül felléphetnek a főtéri színpadon.
Sok magánkút vize mikrobiológiailag fertőzött, a vezetékes ivóvíz minősége azonban jó – állítja a Hydrokov vízszolgáltató a közegészségügyi igazgatóság által elvégzett laborvizsgálatok alapján, amelyeket néhány helyi lakó megbetegedése indokolt.
Idén is elviszik a Maros megyei közösség imaszalagjait a csíksomlyói búcsúba. Az immár hagyománnyá vált kezdeményezés révén azok is lélekben jelen lehetnek a kegyhelyen, akik fizikailag nem tudnak elzarándokolni.