Idén immár harmadik alkalommal szervez Micimackó névre keresztelt nemzetközi gyerek és ifjúsági bélyegkiállítást Csíkszeredában a Hargitai Bélyeggyűjtők Egyesülete.
2011. november 11., 22:232011. november 11., 22:23
2011. november 13., 12:332011. november 13., 12:33
Az ifjú bélyeggyűjtők és Lőrincz Barnabás, az egyesület elnöke
2009-ben a városnapok keretében első ízben szervezték meg a Micimackó nemzetközi gyerek-bélyegkiállítást a Mikó-várban, ahol a hazai kiállítók mellett magyarországi és holland gyűjtők is bemutatkoztak. A 2010-es városnapokon már több mint hatvan munka került kiállításra. A Mikó-vár felújítási munkálatai miatt idén új helyszínen, a Kossuth Lajos utcai galériában tekinthető meg a kiállítás szombaton és vasárnap 10-18 óra között. Idén 42 kiállító 55 anyaggal és 76 kerettel képviselteti magát, a Hargita megyeiek mellett, suceavai, galaci, ploiești-i, bukaresti valamint több magyarországi gyűjtő állít ki Csíkszeredában.
A kiállítás hivatalos megnyitójára és az ünnepélyes díjkiosztóra szombaton 11 órától kerül sor a Kossuth Lajos utca 12. szám alatti galériában. A nap folyamán alkalmi bélyegzővel várják az érdeklődőket, emellett vetélkedőket és vetítettképes előadásokat is tartanak. Többek között a hüllők világáról, a Neptunuszról és a Mesevilágról tekinthető meg kiselőadás. Csereberére is lesz lehetőség – tájékoztatta portálunkat Lőrincz Barnabás, a Hargitai Bélyeggyűjtők Egyesületének elnöke.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!