Meglepetés színekből, lélekből

„Szakácseszteresek” munkái, belecsorgat lelkéből egy kicsit a festékbe katalizátorként, mielőtt felviszi a pamutra. Kedvence, Lujzi kutya is általa varrt fekhelyen pihen, a szobában színes párnák, és készülőben egy alkotás. Nem megrendelés, a fotó kedvéért készül, és azért is, mert minden februárban Szakács Eszter textilművész egy alkotása Marokkó világát, színeit idézi. 

– Hol találkozott a batikolással?

– Harmadik osztályos koromban Budapesten édesanyám látva, hogy átszabtam-varrtam a játékbabák ruháit, délutáni művészeti oktatásra íratott be. Két év múlva hazaköltöztünk, és a csíkszeredai művészeti iskolába írattak szüleim, ott is érettségiztem textil szakon, bár a főszak a szobrászat volt. Már a líceumban megismerkedtem a batikolási technikával. Annyira megtetszett, és jól is sikerült az első munkám, hogy végül az lett a diplomamunkám alapja. Elsősorban az tetszett meg, hogy meglepetésszerű mindig, hogy mi lesz a végeredmény, mert amikor a viaszt eltávolítom, akkor derül ki, hogy milyen. Tetszett, hogy rengeteg apró mintát bele lehet vinni, grafikus jellegű rajzokat és sok-sok színt. Szeretem a színes dolgokat, a textúrákat, természetes anyagokat. Már az is érdekes, hogy az ember felfedezte azt, hogy az őt körülvevő dolgokból hogyan tud előállítani számára hasznos dolgokat. Szeretem a kendert, a gyapjút is. Aztán Temesváron végeztem az egyetemet ugyancsak textil szakon, majd mesteriztem tájépítészeten. Úgy képzeltem, hogy a kettőt lehet párhuzamosan csinálni, de a textilezés most háttérbe szorította a tájépítészetet. Igaz, nincs sok tájépítészeti megrendelésem, mert Székelyföldön még ez nem egy ismert terület, nem igénylik az emberek. De pár éven belül szerintem nálunk is teret hódít, mint például Magyarországon, és akkor elképzelhető, hogy kerttervezéssel is többet fogok foglalkozni, ha marad rá időm.

– Kik és honnan rendelnek batikolási technikával készült használati-, illetve dísztárgyakat?

– Zömében Székelyföldről, de román vidékekről is rendelnek. Sok párnám eljutott Pakisztánba, Amerikába, Németországba, Hollandiába, Svájcba, Dániába. Volt, aki külföldről keresett meg, közöttük olyanok is, akik Székelyföldről származnak.

– Mi fán terem a batikolás?

– Nagyon ősi technika, Indonéziából származik, ott találtak erre jellemző emlékeket, és tulajdonképpen abból áll, hogy viaszt vagy valamilyen zsíros anyagot kell felvinni a vászonra, az akadályozza meg, hogy a színek egymással keveredjenek, így lehet elválasztani egymástól a színeket. A festékek folyékonyak, mindig a világos színekkel kell kezdeni, és onnan haladni a sötétebb színek felé. Mivelhogy én nem merítem festékbe az anyagot, hanem ecsettel egyenként kiszínezem a különböző felületeket, ez egy kissé felgyorsított technika. Gyakorlatilag olyan, mint a kifestőzés. A selyemfestés technikája ez, én pamutra alkalmazom. Először a pamutot megmosom, majd kiszabom, kivasalom, megtervezem hozzá a mintát, felrajzolom a vászonra, azt kifeszítem a rámára, utána viasszal megrajzolom a mintát, következik a festés. Az élénkebb színek eléréséért több rétegben viszem fel a festéket. Aztán kiszárítom. Fixálom a színeket, hogy maradjon meg az intenzitásuk. Kimosom és következik a varrás.

– Hobbi vagy munka?

– Hobbiként kezdődött, aztán a vizsgamunkáim által is egyre mélyebbre ástam magam, és ha most nem ezzel foglalkoznék, akkor szabadidőmben biztosan batikolnék. Gyerekkorom óta erre készültem, kicsit álomszerűnek is tűnik, mert félve fogtam hozzá, de aztán az egyik rendelés hozta a másikat. Szerencsés vagyok, mert azzal foglalkozom, amit szeretek. Arról nem is beszélve, hogy munka közben egyedül csendben megnyugtató érzés tölt el. Kérdés volt számomra, hogy fogom-e tudni ezt csinálni folyamatosan, hiszen számos technikát ismerek, de két év elteltével rájöttem, hogy igen. Végül is minden alkotás más, és benne van egy kicsit a lelkem is. Szívemhez nő egy-egy munkám, és legszívesebben megtartanám, de aztán jön a következő. És néha azt veszem észre, hogy a hétvégi betervezett pihenés abból áll, hogy varrógéphuzatot varrok vagy tűpárnát, saját részre.

– Honnan az inspiráció e mintavilághoz?

– Általában a természetből inspirálódom, a munkáimon érződik a hagyományos formavilág, ugyanakkor a keleti kultúrák hatása is. A keleti kultúra nagyon vonz, de ettől lesz sajátos, hogy kombinálom. Nagyon szeretek gyerekeknek készíteni dolgokat, mert nagyon érdekes fantáziaviláguk van, mindig lenyűgöz, és én is szabadjára engedhetem a fantáziámat. Például fantáziaerdőket alkothatok.

– Hangulatfüggő a színezés?

– Nem. Az én színvilágom sokszínű. Nagyon szeretem főleg a meleg színeket. Ha rossz kedvem van, batikolással megnyugszom, talán ezért is ennyire színes a világom. Mindig örömmel tölt el, amikor dolgozom.

– A megrendelések alapján változik-e a színvilág mondjuk a tájegységek szerint?

– Általában olyan emberek rendelnek, akiknek tetszenek a színes dolgok. Bár igaz, hogy a székelyek jobban szeretik a pasztelles, barnás színeket, de vannak, akik nem riadnak vissza az élénkebb színektől. Sokszor úgy rendelik, hogy legyen benne két-három szín, és egy kicsi barna, és egy kicsi drapp is, ami amúgy szép, mert a semleges színek kiemelik az élénk színeket. A románok bátrabbak, szeretik a színes dolgokat, náluk nem szempont az, hogy legyen benne egy kicsi barna is.

– Egyszemélyes ez az alkotómunka?

– Én gyerekkoromban sem tudtam elképzelni azt, hogy egy irodában nyolc órát bent üljek, és műszak után hazamenjek, és ebből álljon a karrierem. Mindig arról álmodoztam, hogy én saját magam döntsem el, hogy mivel foglalkozom éppen, én osszam be az időmet. Amióta ezzel foglalkozom, nem gondoltam arra, hogy valakikkel közösen dolgozzak, viszont varrónők besegítenek, mert nem tudok egy személyben tervezni, festeni és varrni is. Az kicsit megterhelő.

– Történt olyan, hogy az alkotás, a meglepetés kellemetlen volt?

– Sokszor önhibámon kívül történik meg, mert sok mindentől függ a végeredmény, az anyagtól, a festék-, a szobahőmérséklettől, a száradási időtől, a mosás hőfokától. De például, ha sokáig áll a bekevert festék, akkor megváltozik a színe. Mind fontos tényezők. Két év tapasztalat után is történnek balesetek, de minden apró darabot felhasználok, levendulazsák, táska, hajkötő lesz belőle. És folyton tanulok a balesetekből. Megtörtént az is, hogy egy balesetes munkám díjnyertes lett, na az volt igazán a meglepetés.

– Befolyásolják az általunk viselt színek a hangulatunkat?

– Nemhiába van az, hogy vannak olyan reggelek, amikor színesebb holmikat veszünk magunkra, máskor pedig taszítanak a színes ruhák, nem érezzük jól magunkat bennük. Ugyanakkor tudjuk magunkat befolyásolni is. Ha bátrak vagyunk, és merünk kísérletezni a színekkel, és tudjuk, hogy a személyiségtípusunkhoz mely színek, formák, minták illenek, akkor tudunk gondoskodni arról is, hogy feldobjuk magunkat. Minden ember, akinek van egy pici esztétikai érzéke, mikor tükörbe néz, érzi, hogy nem áll jól neki az a szín. Ha fokozatosan belopunk egy-egy színesebb kiegészítőt, csak egy táskát vagy sálat, és jól érezzük magunkat tőle, az meghozza a kedvünket, hogy még próbálkozzunk.

– Következő megrendelés?

– Párna lesz egy négyéves kisfiúnak születésnapjára, aki nagyon szereti a dinókat és a zöld színt. Most ez élvez prioritást. Dinó alakú lesz a párna, most kísérletezek.

– Hol láthatjuk, tapinthatjuk a munkákat, kiállítás szerepel-e a tervek között?

– A festményeimből, tértextilből szeretnék egyéni kiállítást. Csoportos kiállításon voltak alkotásaim, és lesznek is. A használati tárgyakból nem szeretnék.

– Milyen üzenetet fogalmazna meg a hobbi nélkülieknek?

– Mindenkit arra bíztatok, hogy fedezze fel, hogy mihez van tehetsége, és éljen a hobbijának, mert az a legszerencsésebb, akinek a hobbi a munkája is egyben. Úgy látom, sok ember sodródik az árral, és nem tölti ki az életét azzal, amit szeret, nem tudja levezetni a stresszt. Felszabadító érzés alkotni minden nap, úgy dolgozni, hogy közben kikapcsolódom.

Tamás Gyopár