
A címbeli felhívással fordul a marosvásárhelyi Rotaract a félszigetlakókhoz. A múlt évi sikeres Fizess egy sört a Bagolynak! akció után idén a Teleki Téka audioguide-rendszerének beszerzéséhez szeretne támogatókat találni a szervezet.
2010. augusztus 25., 14:592010. augusztus 25., 14:59
2010. augusztus 25., 15:502010. augusztus 25., 15:50
A tárlatvezető készülékekre főként az egyéni látogatók miatt van szükség, hisz gyakran a csoportok egymásra torlódása miatt a közben érkező egyéni látogatók nem kapják meg a szükséges információkat a könyvtármúzeumról. Márpedig az európai szintű könyvtár régikönyv múzeumában évente 30 000 látogató fordul meg a világ minden tájáról.
A szükséges összeg egy része már pályázatokból összegyűlt, a fennmaradó részt pedig a Félszigetezőktől remélik. „Elsősorban cégekre várunk, amelyeknek számít az, hogy támogatásuk fejében felkerül a reklámjuk egy-egy tárlatvezető készülékre. De biztosak vagyunk benne, hogy akadnak majd olyan magánszemélyek is, akiknek fontos egy kiemelt jelentőségű erdélyi kulturális intézmény támogatása” – vélekedik a projektfelelős Lázok Klára. Akit érdekel az akció, részleteket a Félsziget Parkban tudhat meg a Rotaract sátránál.
A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.
A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.
Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.
Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.
Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.
Összesen 75 ezer lejre lejre büntettek két magánszemélyt Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy közterületre hordtak építkezésből származó hulladékot, ruhákat és más szemetet.
szóljon hozzá!