
A régi táncházak, ötórai teák hangulatát szeretnék felidézni a csíkszeredai Tilos kávéházban, ahol januárban minden kedden este latin táncházat tartanak.
2014. január 06., 20:202014. január 06., 20:20
2014. január 06., 20:202014. január 06., 20:20
A táncház keretében ingyenes oktatásban is részesülhet az, aki keddenként 20.30 és 22 óra között betér a Tilosba: a világ legnépszerűbb latin tánca, a salsa mellett a merengue, bachata, cha-cha-cha táncok alapjait és néhány egyszerű, könnyen elsajátítható figuráját lehet elsajátítani.
„A négy alkalomból álló ingyenes oktatási sorozat azt a célt szolgálja, hogy minél szélesebb körben ismertessük meg a latin tánckultúra csodálatos világát, ahol nem csak egyszerűen kikapcsolódhatsz, hanem te is részese lehetsz annak az érzésnek, ami a Vezet a ritmus, a Dirty Dancing I-II, a Salsa című filmekből árad, nem beszélve a tánc fantasztikus közösségformáló erejéről és egyéb életszerű jótékony hatásairól” – írják a szervezők. Úgy vélik, a latin táncházas estek a zene és mozgás harmóniáján túl igazán könnyed kapcsolatteremtési lehetőségek, kellemes közösségi programok mindenki számára. Az első táncházat január 7-én tartják.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!