
Idén már harmadjára került a kisvárdai színházi fesztivál fődíja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatához. A marosvásárhelyiek László Csabával büszkélkedhetnek, ő a legjobb alakítás díját nyerte el a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján.
2011. június 27., 15:092011. június 27., 15:09
2011. június 27., 16:182011. június 27., 16:18
László Csabát a Platonov című darabban Trileckíj orvos szerepének megformálásáért jutalmazták
A június 17-én kezdődött színházi ünnepen tizennyolc határon túli teátrum színtársulatának mintegy negyven előadását láthatta a közönség és a szakma. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által felajánlott díjakat, a zsűri megosztva ítélte oda. A fődíjat a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának ítélték a Velencei kalmár bemutatójáért, amelyet Bocsárdi László rendezett. Érdekessége az idei díjazásnak, hogy a XXIII. fesztiválon a sepsiszentgyörgyiek 2009-től immár harmadszor nyertek fődíjat. 2009-ben az A csoda című előadásukért, 2010-ben A Mizantróp, és ez évben a Velencei kalmár előadásuk részesült fődíjban.
Díjazták még a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata által játszott A kisinyovi rózsa, valamint a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott Platonov című előadásokat. Ezek megosztva kapták A Nemzeti Erőforrás Minisztérium díját.
A Platonov című előadás más elismerést is kapott: a legjobb alakítás díjában a sepsiszentgyörgyi Szakács László mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, László Csaba részesült, akit a Platonov című darabban Trileckíj orvos szerepének megformálásáért jutalmaztak. László Csaba sem először jön díjjal haza Kisvárdáról, múlt évben A Dög című előadásban játszott szerepéért a Legjobb férfi mellékszereplő díját kapta.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!