Keresték az X-et Marosvásárhelyen

Volt, aki sztárként szeretett volna távozni, volt, aki önbizalmat remélt a szerda délutáni X-Faktor válogatótól, de olyan is akadt, aki csak szórakoztatni szerette volna a közönséget. Legtöbbjüket pedig a kíváncsiság hozta el az egyik legnépszerűbb műsor válogatójára.

Szász Cs. Emese

2013. március 27., 21:222013. március 27., 21:22

Az X-Faktor az a magyarországi tehetségkutató műsor, amely több hónapon át minden este a képernyők elé szögezi az ország lakosságának jelentős részét, de bizony az erdélyi tévénézőket is. Pedig a 2004-ben Simon Cowell angol televíziós producer által kitalált formátum nem sokban különbözik a korábbi tehetségkutatóktól. Simon Cowell egyetlen apróságot változtatott meg: a játékban részvevők kapcsolati rendszerét. Régebben átjárhatatlan fal magasodott a versenyzők és az ítészek között, Cowell viszont úgy gondolta, a játék sokkal érdekesebb, átélhetőbb és izgalmasabb, ha az X-Faktor élő adásaiba jutott játékosokat négy, jól elkülöníthető csoportra osztja, az ítészeket pedig a csoportok tagjait segítő mentorokká minősíti át. Ezzel az egyszerű újítással megváltoztatta a viszonyrendszert játékos és játékos, játékos és zsűritag, valamint zsűritag és zsűritag között, rendesen megbonyolítva az érzelmi szálakat is. A műsor a nevét onnan kapta, hogy nem a legjobb hangokat keresik benne, hanem azt az előadót, akiben megvan az a bizonyos, Simon Cowell által megálmodott előadóművészi többlet, amelyet ő x-faktornak nevezett.

Közönség előtt villoghattak

Ezt a bizonyos x-et kereste Erdélyben is a televíziós műsor stábja, kedden Kolozsváron, szerdán pedig Marosvásárhelyen. A Jazz&Blues Klubban felállt a válogató brigád: Losonczi Péter, a válogató műsorok felelős szerkesztője, valamint egy szerkesztőasszisztens és egy operatőr, a jelentkezők pedig sorra  eléjük járultak megmutatni, hogy mit is tudnak. Míg a két évvel ezelőtti marosvásárhelyi válogatón egy zárt szobában énekeltek a „sztárjelöltek”, ezúttal a Jazz&Blues Klubban a többi jelentkező, valamint a betévedt érdeklődők előtt léptek fel az előadók.

A versenyzők közt volt, aki aki hobbiként űzte a zenét, mások egyetemen tanulták, de volt olyan is, aki jó pár éve színpadhoz szokott már. Ami biztos, hogy az egyik leggyakrabban elhangzó mondat volt: „gyerekkorom álma, hogy énekes legyek”.


Önbizalmat is vártak az X-Faktortól

Ottjártunkkor egyre-másra adták kézről kézre a mikrofont a bátor és bátortalan jelentkezők. Néhánytól mi is megérdeklődtük, mit várnak a bemutatkozástól. A 17 éves marosvásárhelyi Somodi Tímea elmondta, hogy most vesz először részt tehetségkutatón, de már három éve énekel. Most azért jött el, mert meg akarta nézni, milyen is az X-Faktor, reméli, legalább a következő fordulóra továbbjut majd, ugyanis hosszútávon énekesnő szeretne lenni.

Csittszentiváni jelentkezővel is találkoztunk, a 19 éves Hajdú Noémi Mónika saját bevallása szerint önbizalmat remélt az X-Faktortól. „Önbizalmat szeretnék, és hogy valaki támogasson, segítsen abban, amit el akarok érni. Nagy vágyam, hogy színpadra kerüljek, éppen ezért kicsi koromtól énekelek is” – mondta a fiatal lány, aki tudja, kicsit bizonytalan volt a stáb előtt, de reméli, a hangja továbbjuttatja.

Mikrofonpróbaként jelentkezett

Olyannal is találkoztunk, aki – ahogy ő nevezte – mikrofonpróbaként jelentkezett a versenyre. „Soha nem énekeltem még mikrofonba. Semmivel nem készültem, de van egy nagyon tréfás dalom, ami hogyha eszembe jut, akkor szeretném kipróbálni a hangomat” – mondta az 55 éves Fazakas Anna, aki kivételesen nem vágyott x-faktoros továbbjutásra.

A jelentkezőket estig hallgatta a stáb. Ha jól énekeltek, ha kevésbé jól, választ még nem kaptak a „sztárjelöltek”: az RTL Klub stábja Budapesten, a felvételek alapján dönti el, hogy ki kerül be a műsorba. Később telefonon értesítik a továbbjutókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés