Kávéház és kávézáskultúra Csíkszeredában

A kávéhoz kötődő csíkszeredai szokásokról, valamint még a monarchia idejében virágzó kávéházi kultúráról hallhattak előadásokat a Múzeumi Kávéházba látogatók

Az előadások sorrendje a bevezetőben felvázoltak szerint történt, mégis megfordítanánk, mivel a kávézáshoz kötődő szokások és a kávéházi kultúra megértéséhez a inkább a második előadás nyújtotta a fogalmi keretet.

Gyarmati – a múzeumban látogatható tárlat egyik rendezőjét – Saly Noémit idézte: „Körülbelül 250 évig a kávéház volt az európai polgári nyilvánosság első számú színtere. Civil kapcsolatok működtek, információk jöttek és mentek, amit valamelyik kávéház délután kettőkor tud azt a többi kávéház délután négykor tudja... Mindezek miatt a hatalom olykor bezárt egy-két kávéházat vagy korlátozta a nyitvatartási időt, de az egészet a kommunisták tüntették el szőröstül-bőröstül és korántsem véletlenül.”

A kávéház alternatívája a presszó a harmincas években jelenik meg Gyarmati Zsolt egy 1940-ben megjelent Márai Sándor által írt tárcával érzékeltette a két intézmény közötti különbséget: „Mi ez az espresso? Rövid tartózkodásra berendezett helyiség: az asztalok kicsinyek, s én, mint kávéházi méretekhez szokott, békebeli kövér ember, félszegen tudok csak elhelyezkedni itt, e liliputi székeken, melyekről mindig lelógok kissé; úgy kell nekem. A kávéház hömpölygőbb, ünnepélyesebb, s annál drágább műfaj! A kávés ad sok fényt, nagy helyiséget, kényelmes páholyüléseket, az összes külföldi és belföldi lapokat, meleg- és hidegkonyhát, mindenfajta szeszes italt, billiárdot, kártyaszobát. Az espresso nem ad semmit e földi javakból, de ad egy korty feketét. Sikerének titka, hogy van benne valami sietős és olcsó, mint az egész új életben. Van benne valami állandótlan. Régebben törzskávéházuk volt az embereknek. A törzsespresso nem ugyanaz. A kávéházban még alkottak. Az espressóban már csak beszélgetnek.”

Természetesen a kávéházi kultúra, ami inkább csak a nagyobb városokra volt jellemző, közel egy évszázaddal megkésve, de eléri Csíkszeredát is. Daczó Katalin forráskutatásai után arra a következtetésre jutott, hogy az első kávéházat a városban 1891-ben nyitotta meg Friedmann Jakab. Ez a vendéglátó egység, amint egy korabeli újságreklám is igazolja, úgy alapították, hogy a kávéház és a cukrászda szerepének is meg tudjon felelni. A „Vár-utcza 243. szám” alatt működő vendéglátó egység tulajdonosa, így számol be erről: „Ezen iparágban szerzett tapasztalatom folytán reménylem, hogy a t. Közönség ezen új vállalatomat támogatni fogja, melylyel szemben törekedni fogok a n. É. Közönséget jó kávéházi italok, naponta friss cukrász-sütemények, pontos kiszolgálás és többféle lapok nagy választéka által minden tekintetben kielégíteni. Különös jónak elismert tekeasztal fog a vendégek rendelkezésére állni.” Szóval a tekeasztal és a többféle lapok választéka a kávéházra, a friss cukrász-sütemények pedig a cukrászdára vallanak.

Amint az est folyamán megtudhattuk trianoni döntés után egy kicsit gondokkal küszködött a vendéglátó szakma, erre utal a Dácia vendéglő neve, melynek tulajdonosa Jakab Ödönné volt, hozzá tartozott a Kossuth kert, később kantin (ma orvosi rendelő lett az épületben). Ami kávéháznak felelhet meg még az a A Hutter – Hargita – Bukarest kávéház volt (itt is beszédes a gyakori névváltozás). Az első működtetőjéről Daczó Katalin dr. Nagy András talált egy jellemzést „Az öreg Hutter kávést figurás embernek emlegették, aki nem szerette a részeg vendégeket. (…)Volt egy Béni nevű pincére, kire az egyik vendég panaszt tett a rossz kiszolgálás miatt. Rákiabált a pincérre, hogy mindenki hallhatta: »Béni az anyád (ide s tova), te miféle pincér vagy, vaj-egy tetves vendég van, azt sem tudod-e kiszolgálni?!«”

Persze az otthoni kávézás szokása, már a huszadik század századfordulóján elterjedt volt Csíkszeredában is. A tehetősebbek elkészítették (pörkölték és őrölték) és főzték a babkávét, más háztartásokban a Franck kávépótló volt a népszerű.

Habár a kávéház és a hozzá kapcsolható életmód megszűnt Daczó Katalin mégis egy kávékör nyomára bukkant. Az utolsó két tagjával beszélgetett is a kilencvenes években. „Szentes Gábor és Ferencz Árpád a hetvenes évek elején mentek nyugdíjba. Minden nap délelőtt 11 órától 1 óráig valamelyik kávézóban találkoztak és közösen, beszélgetés mellett fogyasztották el a feketét. Ennek a »körnek« egy adott pillanatban 22 tagja is volt mind férfiak és mind nyugdíjasok köreikben volt ügyvéd, tanító, kereskedő stb.”