
Fotó: Gergely Imre
Gyergyószentmiklóson sohasem volt újdonság, hogy az autósoknak kisebb-nagyobb gödröket kell kerülgetniük a legforgalmasabb útszakaszokon is. Az időjárás sokszori hirtelen megváltozása napról-napra újabb és újabb forgalmi akadályok képződését segíti elő.
2010. január 07., 20:082010. január 07., 20:08
2010. január 08., 10:202010. január 08., 10:20
Fotó: Gergely Imre
Az ősz folyamán kerültek a földbe a felújított fűtésrendszer vezetékei. A munkálatok során többszáz méternyi úttestet és járdát ástak fel, majd temettek vissza a szakemberek. Ezt a legtöbben türelemmel viselték, hiszen a cél – hogy fűtés legyen a lakásokban – szentesítette az eszközt. A célt sikerült is elérni, a gyors munka azonban most az utakon kezdi megmutatni az első hátrányait.
Ott, ahol a visszatemetett árkok tetejére nem jutott aszfalt, a kavicsréteg nem igazán bírja az átmenő forgalmat. Jókora kráterek keletkeztek a körforgalom két bejáratánál is. A Bălcescu utca és a Testvériség sugárút Maros szálló felőli sávjának találkozásánál még szerencsések az autósok, van hely kikerülni a gödröt. Ide csak a figyelmetlenebbek zökkennek bele kockára téve az autójuk épségét.
Fotó: Gergely Imre
A gödrök viszont nemcsak a körforgalom környékén kényszerítik manőverezésre vagy káromkodásra az autósokat. A Virág és a Bucsin negyed belső utcáinak többsége is a kavicsozás előtti kátyús idők képét idézi vissza. Főként a kereszteződésekben vannak kialakulóban sekélyebb vagy mélyebb kacsaúsztatók.
Ezek az állapotok azonban csak átmenetiek. Az időjárás jobbrafordultával néhány köbméter kaviccsal majd helyrehozzák az utak tátongó sebhelyeit. A későbbiekben valószínűleg időtálló aszfalt is jut majd az úttestekre. De addig is, ha lesz még jelentős havazás, ideiglenesen az is képes lesz beborítani a gödröket.
Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.
Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.
Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.