
Fotó: Kristó Róbert
Nagy volt az érdeklődés a Grafirka Egyesület által kisdiákoknak szervezett alkotótábor iránt.
2012. január 11., 16:572012. január 11., 16:57
2012. január 11., 18:462012. január 11., 18:46
A téli vakáció utolsó hetében 32 hat és tizenkét év közötti gyereknek tartanak foglalkozásokat a Grafirka Egyesület tagjai a Nagy István Művészeti Középiskolában. „20 gyermekre számítottunk, de nagy volt az igény erre a vakációs programra. Vagyunk bőséggel, a kicsik is jól érzik magukat a nagyok között, és a nagyok is a kicsik között, mert munkával töltik az időt, lefoglalják magukat” – osztotta meg velünk Bakó Klára képzőművész tanár. Akárcsak az előző években szervezett táboraik a Riehen Egyesülettel közösen, ez is napközis rendszerű, mivel a szervezők szerint nagyon jól bevált ez a módszer. „Ezt a Riehen Egyesülettel már évek óta tesszük. Most a Grafirka Egyesület egy másabb helyszínen és nagyobb térben szervezte meg, olyan helyen, ahol a tantermekben mégiscsak jobban el lehet végezni a mocskolódós munkákat” – mondta el Bakó Klára.
A gyerekek a festészet és a grafika műfajában dolgoznak, ezen belül különböző technikákat ismernek meg. A tábor öt napja alatt minden gyerek 12 munkát kell elkészítsen. „Gondoltuk, hogy egy kalendáriumocskát fogunk a gyermekeknek a munkáiból összeállítani, és a 12 hónaphoz kell a munkákat elkészíteni. Kipróbálták már az akvarell ceruzát, a temperát, rajzoltak tussal, a hagyományosabb dolgokra is sor kerül, de fognak akvarellel is dolgozni vászonra, ez nem egy hagyományos, kisgyermekeknek nem igazán szokták csinálni. Kis vászondarabokat készítettünk elő nekik, amelyekre miniatúrákat fognak festeni. A grafika terén pedig gipszmetszet volt, magasnyomásos és mélynyomásos technikák, valamint a monotípiát is kipróbáltuk” – tájékoztatott a tanárnő.
A tábor zárónapján, pénteken az ott készült munkákból kiállítást is összeállítanak, majd a kis alkotók hazavihetik a műveiket.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!