Azt gondolnánk, már nem „divat” a párkapcsolaton belüli erőszak, nem normális, hogy ha valamit nem úgy csinálunk, ahogy a másik elvárja, akkor „kapunk a fejünkre”. Becsky Borbála pszichoterapeuta, klinikai pszichológus szerint azonban nem így van, sőt: mondhatni egyre gyakoribb az a fajta bizonytalanság, ami agresszióba torkollik.

„Az agresszió önmagában az élethez szükséges, minden embernek szüksége van saját agresszivitásra. A baj az, hogyha nem tudja azt kezelni, kontrollálni” – mondja a szakember. Hozzáteszi: van egy személyiségzavaros embertípus, ami közel van a patológiához.

„Az ilyen típusú embernél fontos a szinte mindent átható hajlama a manipulációra, hazugságokra, csalásra, felelőtlen cselekvésre, lopásra. Emellett különleges figyelmet vár el másoktól, nem bírja, hogyha sérül az egója, miközben a másik embert eszközként kezeli, a szükségletei kielégítésének az eszközeként. Mert szüksége van arra, hogy csodálják, hogy felnézzenek rá” – magyarázza Becsky Borbála.

A klinikai pszichológus szerint a valódi antiszociális ember számára az élet üres, értelmetlen, egyetlen dolog érdekli, hogy bizonyos dolgokat megszerezzen, mert úgy érzi, hogy neki ehhez joga van. Ezek lehetnek anyagi javak, de a siker is. A megtévesztő az, hogy ezek az emberek általában nagyon higgadtak, roppant elbűvölőek és megnyerőek tudnak lenni, abszolút hozzák a romantikus szerelmes allűrjét – ez azonban csupán a felszín: a másik emberben alapvetően ott marad egy disszonancia, hogy amit látok, nincs összhangban azzal, amit érzek. „A baj pedig meg is történik, mert az ilyen embert a legapróbb dolgok is kiborítják: olyan közvetlen vagy szimbolikus fenyegetést él meg, amit nem lehet megérteni, nem lehet előre tudni, hogy mikor és miért történik. Az ő világában történik, s ő azonnal cselekszik is” – mutat rá a szakember.

Becsky Borbála pszichoterapeuta szerint az ilyen személyiségtípus kialakulása lélektanilag két dologra vezethető vissza: vagy egy fejlődési hiányosságra, vagy egy olyan mértékű feszültségre, ami szintén gyermekkori vagy serdülőkori tapasztalatokból adódik. „Minden életkornak megvan a lélektani szükséglete. Szükségünk van bizonyos dolgokra ahhoz, hogy éljünk, fejlődjünk, s tovább tudjunk lépni a következő szakaszba. Ezt főként a szülőkkel, szeretteinkkel való kapcsolataink adják meg. Ha ezek sérülnek, hiányoznak vagy épp kiszámíthatatlanok, akkor maradandó hatásuk lehet az egyénre” – fogalmaz a szakember. Hangsúlyozza, sokszor a rendellenességek már kisgyerekkorban mutatkoznak, ovis korban vannak olyan jelek, ami a kezelhetetlenséget előre láttatja. Az egyik ilyen jel a hiperaktivitás (ADHD).

„Ez nem stigma akar lenni a neurológiai alapon kialakuló hiperaktív gyerekre. Inkább az a fontos, hogy a legkisebb jelét is érdemes nagyon komolyan ennek a zavarnak gyerekkorban, és csapatmunkával kezelni, megelőzni a felnőttkori nagyobb bajt. Gondoljunk bele, egy 30 tagú csoportban mennyi türelem jut egy olyan gyermekre, aki a figyelmet állandóan magára vonja. Mert rendetlen, mert csúnyán beszél, állandóan foglalkozni kell vele, s ha elutasítást, dühöt vált ki ez állandóan a felnőttekből, akkor ez rögzül benne. Ez csak egy nagyon pici szelet, természetesen nem minden hiperaktív gyerek lesz antiszociális, de nagyon nagy szerepet játszanak ezek a genetikai, alkati tényezők” – fogalmazott a szakember. Hogy ki lesz antiszociális, az sok dologhoz köthető: a család, az iskola, a környezet befolyásolja a genetikát, s nem tud kialakulni vagy hiányos marad az én szabályozó, kontrolláló funkciója. Az ilyen embereket nem érdekli a külső valóság követelménye, a feszültség elkerülése az egyetlen cél, amiben állandóan élnek, hívja fel a figyelmet a pszichoterapeuta.

És ezt miről lehet felismerni? Ez az embertípus követeli a tiszteletet, a csodálatot magának. Általában szabadon beszél arról, hogy milyen ügyesen és gyorsan szerzi meg, amit akar. „Elvarázsol, de valójában manipulál. Azt érzi az ember, hogy elvarázsolják, de azon kapja magát, hogy fölötte áll. Egy párkapcsolatban nem ez az egészséges. Elvileg az kellene, hogy két autonóm ember autonóm törekvésekkel együtt tudjon működni” – fogalmazott Becsky Borbála. Véleménye szerint pont ebben a felismerésben rejlik a védekezés lehetősége is, ugyanis ha egészségesen tudjuk, hogy milyennek kell lennie egy jól működő párkapcsolatnak, akkor ráérzünk a manipulációra, s eleve nem kezdünk bele egy olyan kapcsolatba, amelyben alá-fölérendeltségi viszony van. Természetesen vannak tipikus áldozattípusok is, akik függnek az ilyen embertől, és az ilyen emberek is találnak általában társat, házastársat. Régóta kutatják is azt, hogy miért maradnak benne emberek évtizedeken keresztül az ilyen házasságokban, illetve van, amikor kimenekítik őket, de kis idő után mégis visszatérnek.