Hendimédi, a nemez csodái

– Színes hajú, vidám mintás ruhácskás, kis nemezbabák sokaságát ismerhetjük meg a blogján. Mióta nemezel?

– 2008-ban, amikor gyermeknevelési szabadságon voltam a kislányommal, hallottam, hogy lehet nemezelést tanulni a csíkszeredai művészeti népiskolánál. Egy ismerősöm hívott fel, elmondva, ahhoz, hogy elindulhasson a csoport, kellene négy-öt ember, de egyelőre csak ő van, és nem lenne-e kedvem hozzá. Kétéves tanfolyamot végeztem el Szász Judit irányításával, és nagyon megkedveltem a nemezelést. Mindig is nagyon szerettem a kézműves dolgokat, vonzódtam a textilekhez. Gyerekkoromban egyszer olvastam a nemezelésről, akkor nagymamámtól kértem birkagyapjút – fésületlen volt, csak megmosva –, és megpróbáltam összeállítani, ami sikerült is, hiszen lett egy lapocskám. Ennyi volt a próbálkozás, utána nem foglalkoztam a nemezeléssel. A tanfolyam során viszont nagyon megszerettem, valahogy azt érzem, hogy ez az a közeg, ahol a legjobban ki tudom magam fejezni.

– Egy korábbi interjú során Szász Judit meg is említette önt mint olyan tanítványát, akire büszke.

– Ennek nagyon örülök. De annak is örülök, hogy Judittal nagyon jó viszonyban vagyunk, bármikor bármilyen szakmai kérdéssel fordulok hozzá, mindig szívesen gondolkodik a lehetőségeken, és segít. Azóta tanultam már tőle „fazekalni” és szőni is…

– Gyerekkorában ennyiben merült ki a kézműveskedés?

– Öt-hat éves koromban varrtam babaruhákat, ha jól emlékszem, harmadikos koromban tanított meg nagymamám varrógéppel varrni. Az a fajta kislány voltam, aki még öt-nyolc osztályos korában is babázott, és ha nem szégyelltem volna, elvittem volna az iskolába az újabb és újabb, saját készítésű babaruhákat és babákat. Valahogy ez a babázás bennem maradt, nem szűnt meg, ezzel is magyarázható, hogy most is babákat készítek. A tehetségemet talán édesapámtól örököltem, bár édesanyám is sokat kézimunkázott, varrt, nálunk megszokott dolog volt a családban, hogy magunknak is el lehet készíteni egyszerűbb ruhadarabokat. De inkább édesapám volt a kísérletezőbb típus, amilyen azt hiszem, én is vagyok. Valamit elképzelek, és azt próbálom megcsinálni.

– Aztán mégsem ezen a síkon tanult tovább.

– Nyolcadikos koromig jártam rajzkörre is, aztán mégsem a művészeti iskolát választottam, mert bizonytalannak tűnt, hogy egyáltalán meg lehet-e élni művészetből, és vonzott az irodalom is... Ezért bölcsész lettem. A középiskolát Gyergyószentmiklóson végeztem, majd Kolozsvárra felvételiztem, ahol magyar–francia szakot végeztem. Két évet tanítottam Csíkszeredában az Ady Endre Általános Iskolában, most a csíkszeredai Sapientia EMTE könyvtárosa vagyok.

– Talán másfél évvel ezelőtt, egyszer egy beszélgetésünk során említette, hogy keresi az útját. Gondolom, a nemezelésben megtalálta...

– Mindig keresem, mert sosem elég az, ami van, szeretek új dolgokba belefogni. Mindig csináltam valamit, próbálgattam például az ablakfestést, a dekupázsolást, varrtam, a lakásunkat festegettem. A nemezelés azért talál ennyire a személyiségemhez, mert sokféle lehetőséget rejteget magában, egy egyszerű sík laptól egy komplex szoborformáig, bármi lehet belőle. Most főként babákat készítek, valamiért ezeknek van a legnagyobb sikerük is, folyamatosan kérnek tőlem, még akkor is, amikor talán már továbblépnék. Igen, keresem az utamat, de ez sosem fog megváltozni. A nemezelésben is rengeteg lehetőség van, ezt mind érdemes lenne végigjárni.

– Miért pont babák?

– Bennem van ez a babakészítési késztetés. Ez is egyfajta játék a babákkal. Gyerekkoromban is rengeteg rongybabát varrtam meg bábot. Nagyon érdekes. A baba nemcsak egy tárgy, a babának lelke, személyisége van. Nemcsak kézműves tevékenység, hanem a szó szoros értelmében teremtés. Nóra lányomnak készítettem az első babát, aztán a barátaim, a rokonság gyerekeinek is készültek. Eddig közel száz babát készítettem, nagyon sokfelé el is jutottak a nagyvilágban. Amerikába kerültek, de vannak Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Magyarországon és természetesen itthon.

– Miből ihletődik?

– Magamból. Ezek a babák bennem „laknak”. Persze sokféle motívumot is felhasználok hozzájuk, főként a népmesék gondolatvilágát. De ezek a babák kicsit én vagyok.

– A hatéves Nóra hogyan viszonyul hozzájuk?

– Megkérdezem az ő véleményét is, de egy idő óta azt vettem észre, hogy immunis lett a babákra. Mivel minden babát nem tarthatunk meg, ezért egy kicsit el kell távolodni tőlük. Ezt rajta láttam is, nem éli bele magát annyira, próbál nem kötődni a babákhoz. Eleinte persze azt hitte, minden babát megtarthat magának.

– Újra vissza kell utalnom egy korábbi beszélgetésünkre, amikor arról mesélt, hogy a nemezelés mennyire a tapintásról, simogatásról szól.

– A kéz melegétől áll össze a gyapjú. Az elején, amikor nagyon laza, akkor nagyon óvatosan kell simogatni, majd a későbbi fázisokban, hogy a nemez tartós legyen, keményen meg kell vele dolgozni. Azt is mondhatnám, hogy a nemezelés a szereteten, a gondoskodáson, az odaforduláson alapszik. Igen, simogatni kell. Tulajdonképpen a kézzel átvihető energiáról szól. Ez egy lenyomat az alkotóról, ahogy a rajz vagy a kézírás is.

– A blogírás mikor kezdődött?

– 2009 elején kezdtem összegyűjteni az addig elkészült nemezmunkáim fotóit. Akkor kezdtem írni a blogot is, de csak novemberben tettem publikussá. Tíz hónapig nem volt elérhető, mert nem tudtam, hová fog fejlődni, nem voltam benne biztos, hogy sokáig fogom ezt csinálni, de szerettem volna dokumentálni a munka folyamatát, a kísérletezést és egyáltalán azt, hogyan is fejlődtem a nemezelés terén.

– Volt egy olyan félmondata, hogy akkor is babákat kérnek, amikor már nem is azt szeretne készíteni.

– Érlelődik bennem egy képsorozat, de nem szeretném elkiabálni. Legalább már két éve bennem van, de sosincs időm rá. Szeretném, ha majd valamilyen formában több időt tudnék a nemezelésre szánni.

– Akkor ez lenne az egyik jövőbeli terv. Van még más is?

– Szeretnék egy festőkertet. A nemezeléshez használt gyapjúkat a kezdetektől fogva én festem. Judittól láttam, hogy a tanfolyamra ő festette nekünk a gyapjúkat. Kicsit utánajártam, és találtam egy speciális gyapjúfestéket, amellyel olyan színűre festem a gyapjút, amilyenre szeretném. Mivel régebben sem iparilag előállított festéket használtak, így szeretnék én is növényi festéssel gyapjút festeni, és ehhez szeretnék olyan növényeket termeszteni, amelyek vadon nem vagy ritkán fordulnak elő. Többéves projekt, hogy elegendő festőanyagot meg tudást is összegyűjtsek ahhoz, hogy ez nekem sikerüljön. Most tavasszal első lelkesedésemben beszereztem a „kincs” magokat. Palántáltam például homoki báránypirosítót és festőbuzért, ez két olyan növény, amely a gyökerében tartalmaz piros festéket, viszont amíg ezek a gyökerek annyira megnőnek, hogy festeni lehessen, el kell telnie három-öt évnek. Ültettem festő csüllenget és festő keserűfüvet, amelyek leveleikben kék festékanyagot tartalmaznak, római kamillát és festő pipitért a sárga színért, sédkendert, ami piros festékanyagot tartalmaz. Alig várom, hogy beindítsam a boszorkánykonyhát, hiszen kicsit olyan boszorkánykodás a növényekke való festés, mert nagyon sok növényt kell felhasználni, nagy edényekben kell áztatni, főzni. Nagyon várom.