Hamarosan indul a VI. EMI-tábor

Kevesebb mint egy hónap múlva (augusztus 11–15. között) kezdetét veszi az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében a VI. EMI-tábor, melynek társszervezője Hargita Megye Tanácsa.

Létai Tibor

2010. július 19., 15:482010. július 19., 15:48

2010. július 19., 17:112010. július 19., 17:11

Galéria

A tábort a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél, a Hétvirág Panzió területén rendezik, mottója a Legyen úgy, mint régen volt! jelmondat, utalva ezzel a 90 éves trianoni békediktátumra, a 70 éves II. bécsi döntésre vagy éppen a fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérletre. Főbb témakörök a Kárpát-medencei magyar nemzetpolitika és a szórványmagyarság. Lesznek tematikus sátrak: Előadósátor, Kézműves sátor, Keskeny út sátor, Szórványért sátor, Film- és borsátor, EMI- és társalgósátor, Művészsátor, Gyereksátor, valamint alternatív programok is: íjászkodás, túrázás, sportolás, néptáncolás.

Minden napot fergeteges koncerttel zárnak. Színpadra lép a NemEz, a Beatrice, a Hungarica, a Stratégia, a Kárpátia, az Ismerős Arcok, az Avatar, az Edda, a Dalriada, a Piramis, a Transylmania, a Depresszió és a No Sugar zenekar.

„Az EMI-tábor minden korosztályt érint, akit foglalkoztat a magyar kultúra és nemzetpolitika” – hangsúlyozta Sorbán Örs Attila, az EMI csíkszéki elnöke. Elmondta: a táborban mindenki megtalálhatja a neki megfelelő programokat, gyermekeknek külön hely lesz, ahol vigyáznak rájuk, a koncertek pedig több generációhoz szólnak. Tavaly több mint 17 000 napijegyes látogatót számoltak, de reményeik szerint – ha az időjárás nem szól bele – idén is lesznek szép számban, sokan már csak a hagyomány miatt is eljönnek. „Garantáljuk, hogy senki sem fog unatkozni” – fogalmazott Sorbán.

Idén is van lehetőség házak, szobák bérlésére. A szervezők a gazdasági válság ellenére igyekeztek nem túlzottan emelni az árakat. Az öt napra szóló belépő 85 lejbe kerül, míg a napijegy ára 19 lej. Ha azonban legalább 15 fős (legtöbb 25 fős) iskolás (VII–XII.) csoportok érkeznek, a tagokcsak 65 lejt fizetnek. Az így létrejött csapatoknak a tábor egész ideje alatt külön játékokat és versenyeket szerveznek. A csapatok jelentkezését az sz.szilard@yahoo.com e-mail címen, vagy a 0743-084648-as telefonszámon várják.

Az idei táborról bővebb információk a www.emitabor.hu/erdely honlapon találhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
2026. október 27., kedd

Lövedékekre bukkantak a földgázvezeték lefektetése közben

Kilenc, a második világháborúból származó, 45 milliméteres páncéltörő lövedéket találtak kedden a Hargita megyei Gyergyóhodoson, a földgázvezeték lefektetése közben. A lőszereket a tűzszerészek elszállították.

Lövedékekre bukkantak a földgázvezeték lefektetése közben
Hirdetés