A csíkszeredai gólyabálok sorát november 4-én, pénteken a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium zárta, akiknek előadásában a Titanic filmbéli története elevenedett meg.
2011. november 05., 17:022011. november 05., 17:02
2011. november 07., 18:282011. november 07., 18:28
A kollégium díszterme a Titanic fedélzetévé változott, ahol az iskola diáksága, a tanárok és a gólyák szülei izgultak a tíz gólyapárért, akikre különféle izgalmas próbák vártak a jéghegynek ütköző hajóóriáson. Az előadás kerettörténetét és a próbákat is a Leonardo di Caprio főszereplésével 11 Oscar-díjat nyert film ihlette.
Rövid videóbejátszáson láthattuk, amint fiúk asztal köré ülve hódolnak káros szenvedélyüknek: a pókerjátéknak. A nyerés-vesztés után a végső játszmánál már minden bekerül a kalapba, nem csak az összes zseton, hanem még VIP jegyek is az első útjára induló álomhajóra, a Titanicra. Így jutott hozzá tíz „csavargó” azokhoz a jegyekhez, amikkel felszállhattak az óriáshajóra, melyen gyönyörű és gazdag hölgyek tartózkodtak.
A fiúk első feladata az volt, hogy bókolva el kellett csábítaniuk az esti bálba a hölgyeket. „Haja setét, mint elméje, s szeme mint a tenger mélye.; Csókolom kezét-lábát, na meg a rücskös száját!, Az ön haja olyan csodás, mint a szemlátomás…” – ilyen és ehhez hasonló szép szavakkal ostromolták szívük választottjait a kalandorok.
Báli forgatag a táncparketten
A hajó kapitánya üdvözölt mindenkit a fedélzeten, majd a fiatalokat a táncterembe invitálta, ahol a táncpróbát teljesítették nagy sikerrel a gólyapárok, valamint énektudásukról is bizonyságot tettek. A dalokkal sikerült olyan jó hangulatot teremteni, hogy a nézőtéren helyet foglalók is végig tapsolták a produkciókat.
A következő próba igen édes volt, hisz a fiúk egy kilyukasztott zacskót kaptak, amiben tejszínhab volt, és azt kellett a lányok szájába bepréseljék. A fiúk rajztehetségüket is megcsillogtatták – bár elég elvont, Picasso-i stílusban –, miközben párjuk modellt állt nekik. A próba során a zsűri azt is pontozta, hogy milyen különleges pózban örökítik meg a lányokat.
Az izgalmas próbákat még a hátsó sorokban ülők is figyelemmel kísérhették, hisz nagyméretű vászonra ki is volt vetítve az előadás.
Igazi műalkotások születtek
A következő percekben ismét izzott a hangulat, hisz ír táncot roptak a fiatalok, utalva a filmbéli kocsmajelenetre. Időközben a hajó legénysége felfedezte, hogy van tíz potyautas a hajón, ezért a fiúkat elfogták és egy korláthoz bilincselték. A lányoknak az volt a feladatuk, hogy megtalálják a nézők széke alá elrejtett borítékot azzal a kulccsal, ami nyitja párjuk lakatját. A leggyorsabban megszabaduló párok kapták a legnagyobb pontokat.
Amíg a zsűri visszavonult dönteni, mintegy ötven nyereményt sorsoltak ki a tombolán, majd levetítették az előadás „werkfilmjét”, így betekintést nyerhettünk a tánc- és énekpróbák hangulatába is.
Együtt a gólyák és a szervező diáktanácsosok
Az előadás külön színfoltja volt a hajókéménynél ülő két matróz, akik pálinkáztak és delfinre halásztak. Csodálkozva fedezték fel, hogy egy templomtorony közeledik feléjük, majd miután a kukker jó felén lesték meg, riadtan kiáltották, hogy jön a jéghegy! A gólyák között nagy riadalom tört ki, sikítozásoktól volt hangos a terem. A katasztrófa elkerülhetetlen volt, a húsz gólya közül 12 odaveszett, csupán négy pár élte túl: Csergezán Szilvia és Nagyörgy Szabolcs negyedik, Bors Boglárka és Kovács Attila harmadik, míg Bara Henrietta és Fazakas Zsolt a második díjban részesült. Az a páros, aki még a jég hátán is megélt, az idei gólyabál győztese, Pataki Andrea és Karda Norbert lett.
A nyertes gólyapár: Pataki Andrea és Karda Norbert
A gólyabált követően folytatódott a jó hangulatú buli a kollégium dísztermében, amelyről a Bulizónában talál fotókat.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!