Fergeteges forgatag készül

A város minden rétegét megcélozza a Vásárhelyi Forgatag programja – tudtuk meg a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójából. Az már biztos, hogy fellép a a magyar blueskirályként is emlegetett Deák Bill Gyula, valamint az idén harmincéves Ghymes is koncertezik az első alkalommal megszervezésre kerülő marosvásárhelyi magyar kulturális napokon.

Szász Cs. Emese

2013. május 09., 18:012013. május 09., 18:01

2013. május 09., 18:432013. május 09., 18:43

Alakul már a forgatag programja – derült ki a csütörtök déli sajtótájékoztatón, amelyet a szervezőstáb négy tagja tartott a Múzeum Kávézóban. A Vásárhelyi Forgatag néven futó marosvásárhelyi magyar kulturális napok a Kolozsvári Magyar Napok mintájára szerveződik, és remélhetőleg ugyanolyan sikeres rendezvény lesz majd.

Politikai együttműködés, civil programok

„A Vásárhelyi Forgatag az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ egyetértéséből, együttműködésében alakul, de kifejezetten civil programokkal jelentkezik. Megalakult a rendezvény háttérintézményét adó Marosvásárhelyért Egyesület, amelyben mindkét párt képviselői jelen vannak, de az egyház, a civil és üzleti szféra is képviselteti magát” – fogalmazott a Néppárt Maros megyei elnöke, Portik Vilmos, aki egyben a forgatag főszervezője.

Deák Bill Gyula és a Ghymes már biztosan itt lesz

A magyar kulturális napok augusztus 28-án kezdődnek, azon a napon, amikor 531 évvel ezelőtt, 1482-ben Mátyás király kiváltságlevelével vásárjogot nyert a település. „600 év távlatából is kiemelt szerepet kap a „piactér” a forgatagon, a kézműves- és helyi termékek vásárára főként Maros megyei kistermelőket, kézműveseket, népművészeket várunk. De lesz KönyvForgatag, amelyen főként az erdélyi kiadók magyar nyelvű kínálatából válogathatnak az érdeklődők, KiállításForgatag, amelyen a Maros Megyei Múzeumok mellett remélhetőleg a székelyföldi múzeumok is bemutatkozhatnak. Alakul a Színházi Forgatag, valamint a SzóForgatag is, utóbbiban nagy szerepet kapnak a várostörténeti előadók, de a tematikus városnéző séták is” – avatott be a program részleteibe a programigazgató, Molnár Imola. Tőle  tudtuk meg azt is, hogy az már biztos, hogy a Vásárhelyi Forgatagon fellép a magyar blueskirályként is emlegetett Deák Bill Gyula, valamint a fennállásának harmincadik évét ünneplő Ghymes együttes. Lesz nosztalgiakoncert, operett, musical is, valamint fellép a Szentegyházi Gyermekfilharmónia is, de természetesen mind magyarországi, mind helyi zenekarokkal, fellépőkkel bővül majd a lista.

Pályáztak mindenfelé

Az RMDSZ-es önkormányzati képviselő, Soós Zoltán fesztiváligazgató a rendezvény helyszínéről beszélt. „A Kultúrpalota és a Színház tér közötti részen, a főtéren zajlik majd a rendezvény jó része. A területrendezővel, technikusokkal már körbejártuk, hogy megnézzük, mi lenne a legjobb. Az biztos, hogy lesz egy kis és egy nagy színpad, az egyik a városháza előtt, a másik a Színház téren. Azt szeretnénk, hogy a programok és a helyszínek ne legyenek elszigeteltek” – magyarázta Soós Zoltán.
A rendezvény anyagi részét részben pályázatokból biztosítják a szervezők, pályáztak a Nemzeti Kulturális Alaphoz, a Bethlen Gábor Alaphoz, valamint a Communitashoz is, az eredményeket azonban még várják. Ugyanakkor Marosvásárhely Helyi Tanácsa 500 ezer új lejt szavazott meg a rendezvénynek. „Azt még nem tudjuk, hogy ez a támogatás pénz vagy esetleg szolgálatatások formájában kerül majd hozzánk” – tette hozzá Soós Zoltán.

Fotózd a város forgását!

A szervezők nemsokára útjára indítanak egy fotópályázatot is Marosvásárhely forgásban címmel. A pályázat részleteiről Gáspár Botond kommunikációs felelős számolt be. A képeket június elsejétől lehet feltölteni a www.forgatag.ro honlapra, de addig is már érdemes kattogtatni a fényképezőgépet, ugyanis két 500 lejes fődíj is gazdára vár. Az egyiket egy szakmai zsűri, a másikat a „lájkoló” közönség választja majd ki. Gáspár Botond szerint a rendezvény honlapja napokon belül megtelik tartalommal, addig is a www.facebook.com/forgatag címen találhatunk plusz információkat a rendezvényről.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Hirdetés
2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
2026. március 13., péntek

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen

A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Adófizetés: tömegekre számítanak a pénztáraknál

Marosvásárhelyen a tavalyhoz képest kevesebben fizették ki a helyi adókat és illetékeket március közepéig, de az elkövetkező időszakban tömegekre számítanak. Soós Zoltán polgármester és az adóügyi illetékes, Szövérfi László beszélt az újdonságokról.

Adófizetés: tömegekre számítanak a pénztáraknál
2026. március 13., péntek

Parkolóhelyhiány: garázsok lebontásával orvosolnák a helyzetet Marosvásárhelyen

A jelenleginél kétszer több parkolóhelyre lenne szükség Marosvásárhelyen, ezért a városvezetés parkolóházak építése mellett a meglévő garázsok lebontásával hozna létre állomásozóhelyeket a járművek számára. Végleges döntés egyelőre nem született.

Parkolóhelyhiány: garázsok lebontásával orvosolnák a helyzetet Marosvásárhelyen
2026. március 12., csütörtök

Az országos vizsgákra tervezett bojkott előszele: a szakszervezetis tanárok fele nem vesz részt a jövő heti próbavizsgákon

A hazai pedagógus-szakszervezetek a megoldatlan bérek, illetve a bürokratikus túlterheltség miatt bojkottra készülnek. Országos szinten a szakszervezetek tagjainak fele nem hajlandó részt venni a nyolcadikosoknak szervezett, jövő heti próbavizsgákon.

Az országos vizsgákra tervezett bojkott előszele: a szakszervezetis tanárok fele nem vesz részt a jövő heti próbavizsgákon
Hirdetés