
Balesete óta először tart erdélyi előadókörutat Erőss Zsolt hegymászó. A csíkszeredai származású sportember a magyar hegymászás legkiemelkedőbb alakja. Visszatérő vendégnek számít Erdélyben, rendszeresen tart előadásokat, november végén ismét 12 erdélyi városban számol be élményeiről.
2010. november 23., 16:492010. november 23., 16:49
2010. november 24., 12:572010. november 24., 12:57
Az új előadókörútja a Rehab-expedíció 2010 címet kapta, és a legutóbbi Cso-Oju-expedícióról szól. Mint ismeretes a csíkszeredai hegymászó, folyó év januárjában balesetet szenvedett, amelynek következtében térdtől lefele amputálták a jobb lábát.
A baleset után nehéz volt elképzelni, hogy Magyarország legeredményesebb hegymászója újra magashegyi bakancsot, hágóvasat vegyen a lábára, ám látszólag ez neki nem jelentett különösebb problémát: augusztusban újabb nyolcezres csúcsokra tört, elindult a Himalájába, hogy meghódítsa kilencedik 8 ezer méternél magasabb csúcsát, a Nepál és Tibet határán fekvő Cso-Ojut. A rehabilitációs túrának is szánt expedíciót végül nem tudták teljesíteni, a magyar csapat Erős Zsolttal együtt lavinaveszély miatt kénytelen volt visszafordulni hétezer méter magasságból. A többhetes túráról azonban rengeteg fotó- és filmfelvétel készült. Erdélyi előadókörútján Erőss Zsolt ezt az expedíciót mutatja be. Az előadáson – mint megszokott – megvásárolható lesz Erőss Zsolt 2011-es falinaptára.
Az erdélyi körút november 22-én Temesváron kezdődött, majd Nagyváradot érintette. Még tíz állomás van hátra.
November 24. – Kolozsvár, Báthory István Líceum, díszterem (M. Kogalniceanu u. 2.)
November 25. – Torda, Jósika Miklós Iskola (B. P. Hasdeu u. 4.)
November 26. – Brassó, Áprily Lajos Főgimnázium, díszterem (Dupa Ziduri u. 3.)
November 27. – Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem (Kós Károly u. 10.)
November 28. – Csíkszereda, Segítő Mária Római Katolikus Líceum (Márton Áron u. 80.)
November 29. – Gyergyószentmiklós, Salamon Enő Gimnázium, Gyilkos-tó sugárút 5.
November 30. – Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium, (Baróti Szabó Dávid u. 32.)
December 1. – Marosvásárhely, Bod Péter Diakóniai Központ (Erdő u. 7/B.)
December 2. – Nagybánya, Teleki Magyar Ház (Minerilor u. 5-7.)
December 3. – Szatmárnémeti, Hám János Római Katolikus Iskolaközpont (1918. December 1. u. 2.)
Az előadások 18 órakor kezdődnek, kivételt csupán Csíkszereda jelent, ahol 17 órától találkozhatnak az érdeklődők Erőss Zsolt hegymászóval.
Két és fél éves késés után már csak napok kérdése és befejezik a nyárádszeredai tanuszodát, majd átadják a polgármesteri hivatalnak. A megnyitása az engedélyek beszerzésétől függ, de lehetséges, hogy a gyerekek már idén használhatják.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
szóljon hozzá!