Dalok a múltból – autentikusan

A GaGa rádió szervezésében nyolcállomásos turnéra érkezett Erdélybe a magyarországi Hot Jazz Band zenekar. Zenéjük legfontosabb eleme az eredeti, korhű megszólalás, az együttes tagjai azt vallják, hogy minden változtatás csak torzít a dal eredeti üzenetén.

Péter Beáta

2013. február 12., 15:332013. február 12., 15:33

2013. február 12., 15:362013. február 12., 15:36


Az 1985-ben alakult együttes sajátja az 1920-as, \'30-as, \'40-es évek melódiáinak hiteles tolmácsolása, a háború előtti magyar filmek slágereinek és a jazz-korszak népszerű amerikai szórakoztató-zenéjének eredethű megszólaltatása. Zenéjük olyan nagy előadókat idéz, mint Karády Katalin, Kalmár Pál, Latabár Kálmán, Kabos Gyula, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby, és oly szerzőket, mint Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd, George Gershwin, Duke Ellington.

„Az életvidámsága miatt szeretik még ma is olyan sokan ezt a zenét – hogyha csak a műfajra gondolok. Ami nagyon fontos, és egyre többet hangsúlyozom, hogy nagyon muzikális, dallam-centrikus ez a zene. Az összes dzsessz utáni műfajnál, akár már a modern dzsessz is, a popzene stb., már egészen kevés a dallam, inkább zaj van, zakatolás, hangok, itt-ott egy-két dallamocska. Itt meg úgy vannak megkomponálva ezek a számok, hogy zeneileg megmozgatják az emberek fantáziáját. Minden kis dallamnak külön története van” – mondta el portálunknak Bényei Tamás zenekarvezető a kolozsvári koncert előtt. A közel harminc éves zenekar mindig igyekezett a minőségre figyelni. „Ezt nem lehet félvállról venni” – véli Bényei Tamás. „Itt azért kell tudni a hangszereken játszani, nem árt, ha klasszikus zenei képzettsége is van a zenésznek, és ami nagyon fontos, és talán ez az egyik titka a mi sikereinknek és ez az én zenei hitvallásom is, hogy ha megírtak régen egy számot, akkor azt abban a stílusban kell eljátszani. Úgy gondolom, hogy a feldolgozások, átdolgozások, átírások nem célravezetőek. Én nem hiszek abban – és ez Magyarországon elég erősen jelen van – hogy le kell önteni egy mai szósszal az egészet, hogy a mai fiatalok is megértsék. Akinek füle, szeme van, az hallja-látja, nem kell magyarázni neki és mindenféle panírba csomagolni, hogy megegye. Ezeknek a régi daloknak üzenete van és ezek úgy szépek, ahogy annak idején a szerzői megálmodták. Ha nem úgy játsszuk el, akkor már nem úgy szól, ahogy kellene. És szerintem ez a sikerünk egyik titka, szemben a többi, hozzánk hasonló zenekarral, hogy mi autentikusan szólaltatjuk meg a számokat.”  

Az erdélyi turné során február 10-én Marosvásárhelyen lépett fel a zenekar, 11-én Brassóban, kedden pedig Kolozsváron koncerteznek. Február 15-én Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom termében 19 órától, 16-án Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában 19 órától, 17-én Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban 17 és 20 órától, 18-án Gyergyószentmiklóson a Művelődési Házban 19 órától, míg 19-én Kézdivásárhelyen szintén 19 órától a Vigadóban dúdolhatja a közönség velük együtt  az ismert régi slágereket.  

„A jól ismert, kedvenc dalokat mindenképpen eljátsszuk. Nemrégiben készült egy újabb lemezünk (Halló! Halló! címmel), arról is fogunk játszani régi magyar számokat . Ennek a lemeznek egyébként telefonos témája van. Általában nem szoktunk tematizálni, de ez a lemezünk csupa olyan régi - a háború előttről származó -  számot tartalmaz, amelyekben valahogyan szerepel a telefon. És játsszunk majd egy-két amerikai számot is, amelyeket a tapasztalatok szerint nagyon szeret a közönség” – avatott be a zenekarvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Sepsi Run: kilenc versenyszámban állhatnak rajthoz a futás szerelmesei

A szervezők javában készülnek az idei Sepsi RUN-ra, amely június 12–13-án esedékes. A cél a sporteseményt olyan közösségi élménnyé tenni, amely révén egyben Sepsiszentgyörgyöt és környékét is jobban megismerhetjük.

Sepsi Run: kilenc versenyszámban állhatnak rajthoz a futás szerelmesei
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Ki vállalja a felelősséget a kézdivásárhelyi ivóvíz-szennyezés botrányos kezeléséért?

Élesedik a helyzet a városvezetés és a Hydrokov Rt. között a több utcát is érintő vízszennyeződés kapcsán. A szolgáltató szerint legutóbb már csak egy laborminta bizonyult fertőzöttnek, de május 5-ig nem ajánlja a vezetékes víz fogyasztását.

Ki vállalja a felelősséget a kézdivásárhelyi ivóvíz-szennyezés botrányos kezeléséért?
2026. április 30., csütörtök

Drágább helyekhez viszonyítva tompítják a várható áremelés hatását Sepsiszentgyörgyön

Az országos lista 38. helyén található Sepsiszentgyörgy a vízért számlázott jelenlegi árakkal – közölték a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén, ezzel a kijelentéssel tompítva a kilátásba helyezett drágítások várható hatását.

Drágább helyekhez viszonyítva tompítják a várható áremelés hatását Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Szűk esztendő az idei, de az egészségügyi és szociális hálózat támogatását biztosítják

Elfogadták Kovászna megye idei költségvetését: a mintegy 545 millió lejes büdzséből elsősorban az egészségügyi rendszert és a szociális hálózatot támogatják, de a fejlesztésekről sem mondanak le. Létszám- és béralapcsökkentésről is döntöttek.

Szűk esztendő az idei, de az egészségügyi és szociális hálózat támogatását biztosítják
2026. április 30., csütörtök

Ekkora büntetésre még a faanyagot szállítók se számíthattak

Három, faanyagot szállító járművet állítottak meg ellenőrzés céljából a 11-es országúton a hatóságiak Kovászna megyében, a feltárt szabálytalanságok miatt pedig tetemes összegű bírságot szabtak ki rájuk szerdán.

Ekkora büntetésre még a faanyagot szállítók se számíthattak
2026. április 29., szerda

Három autó karambolozott Csernátonban

Három autó karambolozott szerdán késő délután Csernátonban. Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg súlyosan.

Három autó karambolozott Csernátonban
Három autó karambolozott Csernátonban
2026. április 29., szerda

Három autó karambolozott Csernátonban

Hirdetés
2026. április 29., szerda

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában

Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában
2026. április 28., kedd

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön

Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön
2026. április 28., kedd

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak

Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak
Hirdetés