
A Széki Néptánccsoport lépett először a színpadra szerdán, a VIII. EMI-tábor nyitányaként, majd egyházi áldással és a házigazda Gyergyóalfalu elöljáróinak, illetve a szervező Erdélyi Magyar Ifjak elnökének beszédével kezdődött el a vasárnapig tartó nemzeti fesztivál. Öt nap alatt mintegy háromszáz személyiség áll a hallgatóság elé az előadósátrakban, illetve a színpadokon.
2012. augusztus 08., 19:212012. augusztus 08., 19:21
2012. augusztus 08., 20:152012. augusztus 08., 20:15
Elkezdődött az EMI-tábor, a nemzetpolitikai műhely jelleget, de kikapcsolódást is ígérő eseménysorozat. Egyelőre viszonylag kevesen táboroznak Borzonton, a tábor helyszínén, a szervezők adatai szerint szerda délutánig mintegy hétszáz táborozó kapott karszalagot, de ez a korábbi években is hasonlóan alakult, a tömeges érkezést péntekre, a hét végére várják.
A megnyitón Lovassy Cseh Tamás, az Erdélyi Magyar Ifjak vezetője felsorolva a korábbi hét EMI-tábor jelmondatait, kifejtette, a tábornak misszió szerepe is van, megerősíteni a magyarságtudatot a fiatalokban. Az idei rendezvény mottója a Mindszenty Józseftől vett gondolat: „Higgyünk népünk fölemelkedésében”. Lovassy Cseh Tamás elmondta, az idei üzenet az, hogy bizakodva tekintsünk a jövőbe. Ugyanakkor hangsúlyozta, bízik abban, hogy a közéleti személyiségek, politikusok közül mindenki eleget tesz a meghívásnak, nem félnek megjelenni az EMI-táborban. A megnyitón beszédet mondott Gáll Szabolcs és Bege László, a házigazda község, Gyergyóalfalu polgármestere és alpolgármestere is. Kifejtették, az, hogy az EMI-tábor Borzontra költözött, nagy kitörési lehetőség a községnek, de éppen ilyen előnyös a tábornak is, hiszen valóban jó körülmények között folyhat a program a Dorka panzió területén. Gáll kifejtette, az előadások értékteremtést jelentenek, az itt elhangzó gondolatoknak azonban tettekké kell válniuk.
Csécs Márton unitárius lelkész adott áldást. Prédikációjában kifejtette, a tábor szellemisége, az itt elhangzó előadások és a táborozók viselkedése is arra kell utaljon, hogy fel se merülhessen senkiben, a „bezzeg, ezek a mai fiatalok...”. Példa kell legyen a tábor, hogy a fiatalok képesek kimozdulni a tunyaságból, és nem csak szórakozni, „bizonyos termékek forgalmát növelni” gyűltek össze, hanem a nemzeti értékek követése kell legyen az EMI-tábor lényege.
A táborba egyébként szerdán folyamatosan érkeztek a Gyergyószentmiklósról indult autóbuszok, a legnagyobb érdeklődést természetesen az esti koncertekre várják. Szerdán a Beatrice koncertezett, csütörtökön a Kárpátia lép fel, pénteken az Akusztika, azaz Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós közös fellépése jelenti a fő műsorszámot, szombaton a Kormorán, vasárnap pedig az Ossian és a Moby Dick csap a húrok közé.
A szervezők szerint az előadósátrakban szombaton lesz a legnagyobb tumultus, amikor többek között Vona Gábor Jobbik-elnök a politika, Berecz András mesemondó pedig a nemzeti kultúra iránt érdeklődők figyelmére számíthat.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.
Megérkeztek Borszékre azok az elektromos autóbuszok és kisbuszok, amelyek révén várhatóan már az ősztől elindulhat az újdonságnak számító városi és térségi tömegközlekedés a fürdővárosban és környékén.
Első alkalommal szervezik meg a március 16-tól két teljes hetet felölelő fesztivált, a Gyergyói Bábos Heteket, amely előadásokkal, kiállításokkal, közösségi programokkal hozza közelebb a bábszínház világát a Gyergyói-medence közönségéhez.
szóljon hozzá!