Életkedvet varázsolt a Hóvirág

Muzsika, énekszó, vigadozó fiatalok, ámuló tömeg. Ha néhány szóban kellene összefoglalnunk az ötödik alkalommal megrendezett Hóvirág Néptánctalálkozót, akkor az valahogy így nézne ki. Szombaton, a déli órákban nem kevesebb, mint 120 népviseletbe öltözött fiatal, (közöttük érkeztek Kiskunmajsáról és Győrből is) vonult végig Gyergyószentmiklós utcáin.

Kertész László

Csata Beáta

2011. augusztus 20., 18:392011. augusztus 20., 18:39

2011. augusztus 22., 16:002011. augusztus 22., 16:00

Mindenki türelmetlenül várta az indulást

A szervezők „hívogatóként” is emlegették a felvonulást, hisz az egyik fő cél a vasárnap esti gálaműsorra való invitálás volt. 11 óra előtt néhány perccel már igen nagy volt a mozgolódás a Művelődési Központ előtti téren, mind a felnőttek, mind a gyerekek izgatottan várták, hogy rázendítsen a zenekar, és elinduljon a felvonulás. Nem kellett sokat várni, a szekerek egy rendőrautó kíséretében a Szabadság tér felé vették az irányt, ahol az út szélén bámészkodóek szeme láttára ropták a táncot. Villogtak a vakuk, kurjantások hasítottak bele a levegőbe, élettel telt meg Gyergyószentmiklós központja.

Rég látott ilyen táncot Gyergyószentmiklós központja

Ezután a fiatalság a városi zöldségpiac felé haladt, ahol ismét megvillogtatták tánctudásukat, és az emberek tudtára adták, vasárnap este bárki elmehet a gálaműsorra. Nem mindennapi látvány ez Gyergyó utcáin, így aki nem tudott a rendezvényről, azt hatalmas, vélhetően kellemes meglepetés érte. „Olyan jó érzés tudni, hogy a hagyomány nem vesz el, mégis csak megőrzik a fiatalok” – mondta könnyeivel küszködve egy kapuban álldogáló idős hölgy.

A piactéri dínomdánom után a fiatal néptáncosok a Dózsa György utca irányába haladtak, majd a sugárúton ismét megkopogtatták az aszfaltot, a balkonokból figyelő lakosok nagy örömére. A felvonulás visszaérvén a kiindulási ponthoz, a Művelődési Központ előtti téren fejeződött be, de a jó hangulatnak ezzel még korántsincs vége.

A jó hangulatról két zenekar is gondoskodott

Vasárnap 19 órától a Figura Stúdió Színház nagytermében a néptáncosok gálaműsorát tekintheti meg a nagyérdemű. A Hóvirág néptánctalálkozóra minden második évben kerül sor, mivel egyik évben a helyi csoportokat hívják külföldre, a másik évben viszont itthon mutatják meg tehetségüket – tudtuk meg Gáspár Judittól, a fesztivál egyik szervezőjétől, aki azt is hozzátette, a rendezvény célja, hogy minél nagyobb rajongó tábort gyűjtsön, biztosítsa az utánpótlást újabb csapatok toborzásával.

Ezenkívül az előadás egy eredményfelmutatás, köszönetnyilvánítás a szülőknek és a támogatóknak. Szász Ferenc főszervező kiemelte, egyik legfontosabb célja a rendezvénynek a hagyományőrzés. A Hóvirág néptáncegyüttes 1969-től létezik, de mostani nevét 1972-ben kapta, azóta a tagjai egyik nemzedékről a másikra viszik át a néptánc jellegzetes mozdulatait és adják át a népzene és néptánc szeretetét.

A piac hangulatát is feldobta a fiatalok tánca

Jelenleg a Hóvirág csapatai: Hóvirág Gereben utánpótlása csoport – amely 2008-ban alakult és V-X. osztályos gyerekekből áll –, a felnőtt tagú Hóvirág és az óvodásokból álló Topánka csoport. A Hóvirág néptáncegyüttes évközben 120 gyereket foglalkoztat.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig

A lakossági panaszokra reagálva ideiglenes kátyúzásba kezdtek Gyergyószentmiklós több pontján. A téli hónapok alatt keletkezett úthibákat hidegaszfalttal próbálják orvosolni, amíg az időjárás és a költségvetés lehetővé nem teszi a tartósabb javításokat.

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere

Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere
2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
Hirdetés