EKE-tábor: természetesen, balesetmentesen

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Sátorbontás, pakolászás, búcsú, majd irány haza – bezárta kapuját az EKE XIX. vándortábora,  a gyergyói osztály által szervezett öt napos találkozó 1119 vendége ma reggel hagyta el a hármas kilométernél lévő táborhelyet.

Csibi Márti

2010. augusztus 01., 19:452010. augusztus 01., 19:45

2010. augusztus 01., 20:542010. augusztus 01., 20:54

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Harmadik alkalommal hívta meg vendégeit az Erdélyi Kárpát Egyesület gyergyói osztálya a Gyergyói-havasok, Hagymás-hegység, a Görgény és a Hargita meglátogatására. Az erdélyi turistaság legnagyobb találkozója a Gyergyószentmiklóstól három kilométerre található Hétvirág panziónál kedden este vette kezdetét, és szombaton este az EKE-harang megkondulásával zárult be. A tábor utolsó napján tisztújító ülésre is sor került, az országos vezetőség egyöntetűen szavazott az elnökségre: az immár második mandátumát töltő Dezső László elnök munkáját dr. Péterffy Anna marosvásárhelyi fogorvos, Kiss Tibor székelyudvarhelyi informatikus és Deák László nagybányai újságíró alelnökök, valamint Veress Ágnes titkár segíti majd.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Az idei vándortábor fölülmúlta az eddigieket, vélik a vendégek, a gyergyói EKE-sek munkáját nagyon sok helyi civil szervezet segítette: a hegyimentők helytállásának köszönhetően balesetmentesen zajlottak a túrák, és figyelembe véve, hogy naponta átlag hétszáz természetbarát indult el bebarangolni a Gyergyó környéki hegyeket, ez nem kis teljesítmény.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Elismerés illeti a túravezetőket is, akik végigkalauzolták a Romániából, Magyarországról, Ausztriából, Portugáliából, Írországból, Angliából, Hollandiából érkező turistákat a Gyergyói-havasok, a Görgény-, Hargita- és Hagymás-hegységek gerincein. A leglátogatottabb a Czofronka szikla volt, ahol a három nap alatt 300 ember fordult meg, mondta el Vadász Szatmári István táborparancsnok, aki köszönetét fejezte ki a százhúsz szervezőnek és mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett a tábor sikeréhez. A természetbarátok legnagyobb találkozóját, a XX. EKE-Vándortábort a kolozsvári osztály vállalta fel, 2011-ben ott találkoznak az EKE-sek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés