A Duna Televízió nívódíjas műsorvezetője, Barkó Judit könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozókra érkezik Erdélybe. Június 13–17. között Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban mutatja be második könyvét, A Királynőt.
2011. június 08., 22:462011. június 08., 22:46
2011. július 06., 12:572011. július 06., 12:57
Személyesen találkozhatunk a Duna Televízió műsorvezetőjével
Barkó Judit hangját, lényegre törő kérdéseit jól ismerhetik a Duna Televízió nézői. Legújabb kötete, A királynő, az Új Tudatosság Kiadó gondozásában jelent meg, és március 11-én debütált az Uránia Nemzeti Filmszínház ünnepélyes könyvbemutatóján, azóta több helyen bemutatták már az olvasóközönségnek. Az erdélyi turnén Barkó Judittól személyesen tudhatjuk meg, hogyan is született A Királynő, részleteket hallhatunk majd belőle, de meghívott vendégek is színesítik a találkozót. A könyvbemutatók végén kérdéseket lehet feltenni a szerzőnek, aki természetesen dedikálja is a kiadványt.
„A Duna TV nívódíjas szerkesztő-műsorvezetője most új arcát mutatja: legbensőbb élményeit, lelki történéseit öntötte szavakba. Rövid írásainak egy részét éveken át közölte az Elixír magazin. Sajátos hangvételű, tömör, többszólamú, műfajteremtő írások ezek, amelyek most kiegészültek újabbakkal, valamint A Királynő és A Király című, terjedelmesebb történetekkel. Akárcsak Barkó Judit 15 év óta vezetett önismereti kurzusaiból, belőlük is az életet szenvedélyesen szerető arc néz szembe az olvasókkal. A hétköznapin túlpillantó lényeglátás, gyöngédség és föl-fölszikrázó humor jellemzi e történeteket. Ajánljuk mindazoknak, akik többet akarnak megtudni nemcsak a népszerű szerzőről, hanem – vele és általa – önmagukról is” – írja a könyvről Grabner Mária szerkesztő.
A könyvbemutatók programja:
Június 13., hétfő 19.00: Kolozsvár – Heltai Könyvtár konferencia terme
Június 14., kedd 19.00: Marosvásárhely – Bernády Ház
Június 15., szerda 19.00: Székelyudvarhely – Városi Könyvtár
Június 16., csütörtök 18.00: Sepsiszentgyörgy – Bod Péter Megyei Könyvtár
Június 17., péntek 18.00: Brassó – Reménység Háza
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!