Baricz Gergő hozzászokott az ismertséghez

A borzonti X-faktoros élete gyökeresen megváltozott a tehetségkutató műsor óta: egyik koncertről a másikra jár, az ismertség negatív és pozitív oldalával is megbarátkozott. Többet dolgozik, mint a műsor forgatása alatt, de láthatóan van eredménye: első lemeze platinalemez lett, és több tízezren rajonganak érte. Gergőt interneten faggattuk új életéről.

Csata Beáta

2012. január 19., 17:542012. január 19., 17:54

2012. április 25., 14:532012. április 25., 14:53

– Harmadik lettél az X-Faktorban, mennyire felelt ez meg az elvárásaidnak?

– Igen, harmadik lettem, de bevallom őszintén, nem számítottam rá. Nekem maximum a hatodik hely volt a számításaim között, de azt is csak merész álomnak tartottam. Azt is mondhatnám, hogy harmadiknak lenni talán már sok is nekem.

– Tavaly több X-faktoros azt mondta, hogy az igazi kemény munka a műsor után kezdődik. Te hogy tapasztaltad ezt?

– Én azt hittem, hogy a műsor után már nem lesz annyira feszes a tempó, de azt kell mondanom, hogy nagyot tévedtem. Sokkal elfoglaltabb vagyok, és nagyobb a tét is. Az igazi győztese a versenynek az lesz, aki el tudja érni, hogy ne váljon hullócsillaggá.

– Az ünnepek egy részét itthon töltötted, hogy teltek?

– Nem tudtam elég időt se otthon, se pihenéssel tölteni, mivel tartottunk egy közönségtalkozót a Sláger Centerben, majd találkoztam pár jó baráttal, akiknek beszámoltam a műsor alatt szerzett élményeimről. A szentestét a családommal töltöttem, de karácsony napján már indultam vissza Budapestre, mert Veráék ünnepi ebéddel vártak rám.

– Milyen volt újra itthon, hogy fogadtak a gyergyóiak?

– Teljesen jó élmény volt, sokan eljöttek, és mind bátorítottak a folytatásra, nem okozhatok csalódást nekik.

– Sok támadás ért néhány ember részéről a közösségi oldalakon. Hogy élted meg, hogy sikerült kezelni ezt a helyzetet?

– Szerintem ezek a zaklatók mind fogalomzavarban szenvedtek, amúgy meg azt mondta nekem Feró, hogy „akkor végzed jól a dolgod, ha utálnak és szeretnek egyben”. Nekem mindkettő összejött, így meglehet, hogy jól működtem.

– Mióta ismert személyiséggé váltál, biztos, sok minden megváltozott. Hogy viseled a rajongók lelkesedését? Volt esetleg olyan extrém megnyilvánulásuk, amit elmesélnél nekünk?

– Az ismertség lassan már természetessé és megszokottá válik számomra. Viszont volt olyan eset, amikor kitudakolták, hogy hol lakom, és a kapucsengőn át követelték, menjek le találkozni velük.

– Milyen érzés, hogy most már nem tudnál elvegyülni a tömegben, mert mindenhol felismernek, megszoktad a népszerűséget? Sőt most már a magánéletedre is mindenki kíváncsi, így én is megkérdezem, hogy Verával milyen a kapcsolatotok? Esetleg gondoltatok arra, hogy a jövőben készítsetek közös dalt?

– Úgy tapasztalom, hogy a népszerűség teher, és áldás is egyben. Pozitív oldal, hogy néhány helyen kivételeznek velünk, ugyanakkor nem lehet elfogyasztani egy ebédet zavartalanul nyilvános helyen. Verával jól vagyunk, és talán közös dalról is lehet szó.

– Milyen jövőbeli terveid vannak? Gondolom, a zene kapja a főszerepet... Úgy hallottam egyelőre a tanulmányaidat is abbahagyod.

– Most nagy lehetőség előtt állok, próbálok mindent megtenni, nehogy elszalasszam.

– Az első CD-d platinalemez lett, milyen érzés?

– Nem is álmodtam ilyesmiről. Szerintem felemelő érzés, ha így viszonozzák az igyekezetedet.

– Mikor láthat koncertezni itthon a gyergyói közönség a közeljövőben?

– Még nem tudom biztosra az erdélyi turné állomásait, de nemsokára az X-Faktor Erdélybe fog látogatni.

– Az X-Faktor alatt mi volt a leghasznosabb, amit megtanultál? Szerinted miben változtatott meg téged ez a műsor? Mit kaptál tőle?

– Rájöttem pár dologra. Például arra, hogy milyen nagy értéke van annak, amit otthonról kaptam, és hogy az álmok valóra válhatnak, hogy mindenkinek meg kell lelnie a maga útját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés