
Fotó: Szász Cs. Emese
Zenés színház elevenedett meg szombaton a Stúdió Színházban, ahol kilenc, az ország minden pontjáról érkező fiatal mérte össze magát a musicaléneklés műfajában. Néhány ázsiai és európai város mellett ugyanis Marosvásárhelyen is megrendezték a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny elődöntőjét. Egy nagybányai ifjú hölgy és egy sepsiszentgyörgyi fiatalember pedig már készülhet is a szabadkai középdöntőre.
2011. május 08., 13:082011. május 08., 13:08
2011. május 09., 18:182011. május 09., 18:18
A zsűri szerint a nagybányai Moldován Blanka szerepelt a legjobban
A musical színpadi műfaj, a színházművészeten belül a zenés színház modernebb darabjait foglalja magában, olyan színházművészeti ág, amely egyesíti magában a zene, a tánc és a színházi dramatikus elemeket – olvashatjuk a műfaj meghatározásában. Aki pedig szombat este ezt várta a Stúdió Színházban, az nem csalódott. Igaz csak musical részleteket láthattunk, hallhattunk, de a zenés színház kicsit megelevenedett a közönség előtt.
Mind a zene rajongói
A 11 bejelentkezett versenyző közül végül 9 jelent meg a musicalversenyen, mindebből pedig csak két férfi jelölt volt, a többi a szebbik nem képviselői közül került ki. A versenykiírás igazi érdekessége volt, hogy nem csak a zenés múlttal, végzettséggel rendelkező jelölteket engedte versenyezni, hanem lehetőséget nyújt minden tehetséges fiatalnak a megmutatkozásra. „Nem az a fontos, hogy végzett-e zenét vagy színművészetit a jelentkező, hanem az a lényeg, hogy mit produkál a színpadon” – mondta a rendezvény helyi szervezőjeként Elekes Márta. S ehhez mérten a jelöltek között találtunk gyakorló színészt és színésztanoncot, énektanárt, de médiában dolgozó jelöltet és számításechnika végzettet is. A jelöltek között egyedüli közös vonás, hogy mindannyian a zene rajongói már kiskoruktól fogva.
Sepsiszentgyörgytől Bukarestig
A sepsiszentgyörgyi Farkas Lóránt színészként azzal a céllal érkezett versenyezni, hogy bebizonyítsa: a színház és a zene egy tőről fakad. Bakos Emília Marosvásárhelyen tanult fuvolázni, míg Székelyudvarhelyről zenetanárnő érkezett versenyezni. A marosvásárhelyi Keresztesi Tekla bár műszaki végzettséggel érkezett a versenyre, kórusban énekel, és nem először próbálja ki magát énekes tehetségkutatón. Volt még versenyző, aki nem először tűnt fel a nagyérdemű előtt: a nagybányai Moldován Blanka a Médiabefutón tűnt fel – kétszer is díjazták –, míg a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond múlt évben a kézdivásárhelyi Év hangja tehetségkutató legjobbjának számított. A házigazda Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről két egyetemi hallgató is próbálkozott: Cristina-Maria Cozocea bábszínművésznek tanul, míg a Szentivánlaborfalváról származó Nyomtató Enikő színésztanonc. Sandu Andreea pedig Bukarestből érkezett versenyezni.
Ráduly Botond az Erdély Hangja cím birtokosa, júniusban pedig Szabadkán is bizonyíthat
A versenyzők két-két musicallal készültek: gyakran választották John Kander és Fred Ebb Chicago című musicaljének dalait, de hallhattunk részleteket a West side storyból, az Operaház fantomja című musicalből vagy a Cabaret című musicalklasszikusból is. De Presse Gábor-dalt és természetesen Lévay Szilveszter szerzeményét is megszólaltatták néhányan, hiszen ha most nem is, a középdöntőben már a világhírű magyar zeneszerző dalaival kell versenyezni.
Két továbbjutó
A szakmai zsűrit a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia dékánja, Moldovan Andrieş Elena, a Kolozsvári Magyar Opera énekesnője, Marton Melinda, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, Buta Árpád baritonénekes alkotta, akik a kétórás verseny után meghozták a döntést: megnevezték az első három helyezettet, igaz, csupán két énekes mehet tovább a szabadkai középdöntőbe. A harmadik, tartalékos helyre, a Művészeti Egyetem színésztanonca, Nyomtató Enikő került. A továbbjutó, második helyezést, az Erdély Hangja cím birtokosának is számító, Ráduly Botond nyerte, míg a zsűri legjobbnak a nagybányai Moldván Blankát találta. Ők jutnak tovább a június végi szabadkai középdöntőre, majd esetleg a július elsején a palicsi szabadtéri színpadon megrendezett döntőre is. A tét nem kicsi: a szakmai elismerés mellett a megmérettetés győztesei pénzdíjakkal (I. hely: 5000 EUR, II. hely: 3000 EUR, III. hely: 2000 EUR, kategóriánkénti különdíj: 1000 EUR), valamint fellépési lehetőségekkel lesznek gazdagabbak.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!