Álmokat, vágyakat festettek a sikátor falára

•  Fotó: Tamás Gyopár

Fotó: Tamás Gyopár

Kék eget, zöld erdőt, motorost, tetoválót, családot, hangjegyeket festettek a gyermekek csütörtökön a gyegyószentmiklósi Szent Miklós-templom szomszédságában lévő sikátor fehér falára.

Tamás Gyopár

2016. augusztus 25., 20:392016. augusztus 25., 20:39

2016. augusztus 25., 20:462016. augusztus 25., 20:46

Egy nagy, közös képen jelenítette meg egyéni álmát a Szivárvány Alatti Gyermekotthonban élő tíz gyermek, illetve a program szervezői.

A gyergyótekerőpataki Fodor Rita jelenleg teológiát és szociális munkát tanul Kolozsváron, a gyergyói  Közösségi és Szociális Erőforrás Központ önkéntese. a Fessünk álmokat projekt keretében nyílt lehetőség arra, hogy a gyermekek megtegyék első lépésüket álmaik felé, vagyis, hogy megjelenítsék a falon, hogy felnőttként hogyan szeretnének élni. A szervező tavalyi spanyolországi képzésről hozta haza a módszert, tavasszal Búzásbesenyőn festették ki szintén gyermekekkel egy öregotthon falát, Színesebb világ üzenettel, aztán Gyergyószentmiklós következett.

A szentmiklósi gyermekotthonban hétfőn és kedden mindenki lerajzolta az álmát, vágyát, aztán kis csoportokban dolgozva elképzelték, hogyan festik fel a tíz méter széles falra úgy, hogy nagy közös álommá szövődjön – fogalmazott Fodor Rita.

Mindenkinek van külön elképzelése arról, hogyan szeretne élni, milyen szakmát választana. Mihály Róbert tetoválószalont szeretne nyitni, de előbb kipróbálná ő is, milyen egy-két képet „felvarratni”. Manikűrös hölgyre tetováló alak formájában pingálta fel álmát. Bartók Beáta utazni szeretne, bőrönddel várja az autót a képen, amely a világutazást szimbolizálja. Lukács Renáta igazi, szeretetteljes, közösen kiránduló családot álmodik,  vannak testvérei, de szüleihez nem jár haza, mert messze vannak. Természetben kirándul álmai családja, ez kerül fel a falra. Repülővontatta hangjegyek jelenítik meg a zenész álmát, de farmon ténykedő gazdasszony és kosárpálya is felkerül a színes képre, akárcsak egy száguldó motoros. Utóbbi a legextrémebb a gyerekek szerint, néhány járókelő szerint pedig összességében is és részleteiben is gyönyörű az alkotás. Fodor Rita álmára is kíváncsiak voltunk, ő sok-sok falfestést álmodik, adta tudtunkra. Valósítsd meg álmaid – ez az üzenete a sikátor falára festett vágyaknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete

Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson

Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson
2026. november 06., péntek

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
2026. november 05., csütörtök

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert

Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön

A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön
2026. november 04., szerda

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson
2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés